Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

ságig, Nagykunságig, ill. a Tisza-völgy jelentős területén, keletre pedig a Nyírségig és a Hajdúságig követhetők nyomon. Szolnok megye néprajzi atlaszának tanúsága szerint, a Jászságban együtt érvényesül a Mátraalja és a Bükkalja faiparának hatása, a Tisza mentén, főleg Szolnok megyében viszont a Bükk famunkái dominálnak (SZABÓ László 1976. 42). A Bükk északi oldala és Gömör faipara között a Barkóság jelent összekötő kapcsot, jóllehet - Dédes kivételével - a fa háziipar sehol nem vált piacra termelővé (PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982. 64). Mészkereskedelem A mészégetés a Bükk-vidék legnagyobb hagyományú erdei ipara, az égetett mésszel való kereskedelem a vidék jellegadó tevékenysége volt. A speciális hegyvidéki termék jelentős helyet foglalt el a mezőgazdálkodó sík vidék népével való cserében, a bükki falvak közül számosan generációkon át az égetett mészért cserélték el a megélhetésükhöz nélkülözhetetlen kenyérgabonát és más mezőgazdasági terményeket. A Bükkben Bélapátfalva, Bükkzsérc, Cserépfalu, Eger, Felsőtárkány, Bükkszentkereszt, Répáshuta és Uppony volt a legfontosabb mészégető település, de a 18-19. századi források kiemelik Dédes, Szilvásvárad és Diósgyőr szerepét is a mészkereskedelemben (BAKÓ Ferenc 1951. 288). Hasonlóan a Bükk mészkövének felhasználásán nyugodott - bükki emberek dolgoztak ott is - az Ozd környékén végzett mészégetés (PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982. 29). Az égetett mész legnagyobb felvevője a 19. század végéig a diósgyőri vasgyár volt, 1858ig, az uradalmi gazdálkodás végéig a kincstári erdők területén égett a legtöbb mészkemence. Amellett - elsősorban tavasszal, húsvét előtt - sok meszet igényelt a parasztházak meszelése is. A kutatás a mész értékesítésének két fő formáját különíti el: a) a meszet közvetlenül a fogyasztóknak adják el a mészégetők, b) viszonteladók útján kerül az értékesítésre. Az utóbbin belül négy forma különíthető el: 1) kereskedők, újabban vállalatok, 2) kofák, 3) szekerező meszesek, 4) gyalogosan hátaló aszszonyok (BAKÓ Ferenc 1951. 326; VIGA Gyula 1980). A szállításban az ökrös és lovas fogatok szerepe dominált, de a második világháborúig nem volt ritka a szamárfogatos mészkereskedő sem. A bükki szlovák falvak meszesei a 20. század első évtizedeiben még a szamárháton átvetett tarisznyákban (vreco, meh) is szállítottak. A bükki meszes falvak kereskedő körzete nem vált el élesen egymástól, de generáción át jól ismert, jól bejárt utakat fogott át. Kereskedtek a bükkiek Nógrád és Abaúj megyék felé is, de fő piackörzetük az Alföldön volt. A Mátraaljától Szolnok magasságáig, a Tisza-völgyön, a Hajdúságban, a Sárréten, le egészen Békés megyéig, északkeleten pedig a Bodrogközig, Beregig, Szatmárig, Szabolcsig elszekereztek, s cserélték gabonára a Bükk hófehér meszét. Bár az 1960-as évekre már csak az Alföld északi sávjára korlátozódott tevékenységük, a sík vidéki falvak emlékezete élénken őrzi a hegyvidéki „tót" meszesek emlékét.