Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

Kereskedelem a bükki fával és a faárukkal A Bükk erdőségeinek fája évszázadokon át nagy volumenű kereskedés tárgya volt, árnyalt összefüggésben a faállomány és az erdővédelem változásával. A fátlan vidékekkel való kereskedelem még akkor is kifizetődő volt, ha a Bükkvidékiek maguk is pénzért vették, váltották meg a fát. A két világháború közötti időszakban három-négyszeres hasznot jelentett egy kocsi fa alföldi értékesítése a szekereseknek. Ez a kereskedés biztosított megkülönböztetett státust a közvetítő fuvaros rétegnek is, s lett a mobil fuvaros státusa modell a felemelkedni vágyók számára (VIGA Gyula 1989). A közbirtokosságtól vagy a kamarai erdőkből váltott fa részben Eger, Mezőkövesd, Miskolc és Diósgyőr fapiacain talált vevőre, de az épület- és tűzifával Heves megye déli területei, a Tisza mente falvai, a Nagykunság és a Hajdúság felé is kereskedtek. Az erdővidék falvainak férfinépe apáról fiúra örökölte a fafaragás, a fával való bánni tudás készségét, s az önmaga számára előállított, rendkívül sokféle fatárgy, faeszköz mellett jelentős kereskedelmet is folytatott azzal. A történeti források jelzik, hogy a fafeldolgozó háziipar készítményei a feudális szolgáltatások sorában is szerepeltek, s vélhetően fokozatosan nyílott meg a bükki táj a polgárosodás, piacra termelés forgalmában ezekkel a készítményekkel a szomszédos tájak felé. A 19. század legvégén a hazai háziiparok „törzskönyve" felsorolja a házi iparral foglalkozó községeket, megemlítve a legfontosabb készítményeiket, s - alkalmanként - azt is, hogy hány család űzi az adott iparágat. Területünkről az alábbiakat említi (KOVÁCS Gyula 1898. 30-43): Balaton, Visnyó, Szilvás, Ostoros, Nádasd, Cserépfalu: kanál, orsó, létra, favillák, gereblyék, botok, kaszanyelek, lőcs, ostornyelek; Kisgyőr, Csernely: lőcs, ostornyelek; Szomolya: mogyoróforgácsból pincetokok. Ennél azonban sokkal többféle termék készült. A diósgyőri erdészet feljegyzéseiben, amiben a bérmunkában készített faárut sorolja fel (1869) az alábbiak szerepelnek (VIGA Gyula 1986. 9091): keréktalp, hasított rúd, szőlőkaró, járom, gyúró- és fürösztő teknő, sütő- és mosóteknő, két- és háromágú favilla, egy- és kétmarkolatú kaszanyél, kapa-, csákány- és ásónyél, nyoszolyaláb, karfa, kerékfog, tengelyrúd és zsindely. Még hosszan sorolhatnánk a faeszközöket (lásd a kötetben PETERCSAK Tivadar tanulmányát), inkább arra kell azonban utalni, hogy az említett tárgyakkal zajló forgalom generációkon át erőteljes kapcsolatot jelentett más tájak felé, ami egész eszközkultúránk állapotát befolyásolta. Kiterjedt kereskedelem zajlott a bükk jármokkal: az olykor díszesen faragott példányai a Hajdúságig, ill. a Jászságig eljutottak, de utat találtak a Taktaközbe, a Bodrogközbe és a Tiszántúlra is, le egészen Békés megyéig. A kereskedelem volumenére jellemző, hogy Nádasd, Cserépfalu és Nyárád lakosai csak a miskolci kereskedők révén 35 ezer favillát értékesítettek (BALASSA Iván 1949. 119). Balaton, Cserépfalu, Kisgyőr, Varbó és Dédes faragói ezerszám szekereztek el a paraszti kenderfeldolgozás, textilmunka eszközeivel - az utóbbiak a csörgős orsókról és a kétrészes, ólomberakásos guzsalyaikról voltak híresek -, Felső-Borsod, Dél-Gömör, Abaúj, sőt Zemplén vásáraira, falvaiba. De a Bükk-vidék fatermékei - Borsod és Heves megyék mellett - nyugat felé a Galga és a Tápió völgyéig, az Alföld felé a Jász-