Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

ra cserélték. A második világháború után a közvetlen csere megszűnt, s pénzért árusítottak. A bükkaljai szilvás szekerek vagy Polgár felé indultak és a Tisza mentén, vagy a Hajdúságban adták el portékájukat, vagy délnyugatra mentek, s a Jászság kiterjedt határú településeit keresték fel. A szezonnak megfelelő gyümölcs mellett, elhordták a gyümölcsből készült aszalványokat, de - nagy fazekakban, hólyagpapírral bélelt ládikákban - a szilvalekvárt is. Hogy a gyümölcskereskedelem volumenéről is képünk legyen, érdemes megemlíteni, hogy az 1930-as években például Noszvajból - az emlékezet szerint - hetente akár 50 megrakott szekér is elindult az Alföldre. Egy kéziratos gyűjtés pedig ebben az időszakban így emlékezik a noszvajiak gyümölcsészetére: ,A gyümölcstermelés kiterjedt. A gyümölcsből többet küldenek piacra, mint tíz más környékbeli község együttvéve. Különösen híres a cseresznyéje, mely még a bécsi gyümölcspiacon is nagy keresletnek örvend. Hogy a lakosság maga is mily értéket tulajdonít a gyümölcsnek, különösen kitetszik abból, hogy az örökhagyó kevés földje lévén külön végrendelkezik egy-egy jól termő dió vagy körtefáról is. " (KOLUMBAN Lajos gyűjtése: Ethnológiai Adattár 9385. 279.). A filoxéra után fokozatosan jelentek meg a Bükk-vidék falvaiban, elsősorban a Bükkalján a nemesebb, ugyanakkor igényesebb gondozást igénylő gyümölcsfajták. A két világháború között különösen a szomolyai rövid szárú cseresznye tett szert jó hírre (LACZKÓ István 1964; APOSTOL János-VIGA Gyula 2001): az 1930-as, 1940-es években Budapestre, de hűtővagonokban Bécsbe és Németországba is elszállították. Az 1950-es évekig, a közös gazdálkodás kezdetéig, a gyümölccsel való kereskedés periodikus, de rendszeres tevékenysége volt a Bükk-vidék népességének, elsődlegesen az Alföld felé biztosítva gazdasági kapcsolatokat. A Bükk-vidék borászata és borkereskedelme a filoxéravész után Eger környékére koncentrálódott, s az elmúlt évtizedekben nyert teret a Bükkalja falvaiban. Korábban azonban Eger és Miskolc között, a Bükkalja egész területén számottevő borászat és borkereskedelem zajlott. Az egri bor már a 18. században is eljutott külföldre: Lengyelországból számos borkereskedő szállított egri bort. De részt vállaltak annak közvetítésében az egri rác kereskedők is, akik az olcsóbb egri és gyöngyösi borokat alkalmanként tokajival keverték, s - tokajiként értékesítették azt Lengyelországban. A 19. század elején az egri vörösbor már nagy volumenű kereskedés tárgya, s paraszti kereskedés is zajlott vele a Borsodi Mezőség és a Tisza mente, főleg Nagyiván, a Kis-Hortohágy és Tiszafüred irányába (BAKOS József 1969. 32, 36; MAGDA Pál 1819. 378). A Bükk-vidék borkereskedelmének másik súlypontját Miskolc jelentette ugyan, de az urbáriumok szerint Kisgyőr (Borsodgeszttel együtt aszút is termelt), Szomolya, Noszvaj, Cserépfalu, Sály, Tibolddaróc és Harsány is jelentős szerepet kaptak az Alföld északi sávja és a Tisza mente borral való ellátásában. Bár a filoxéra után már nem vetekedhettek a Bükkalja bortermelői az egriekkel, de felhordták a Bükkalja borát Ózd környékének ipari és bányásztelepüléseire is. Szomolyára, Noszvajba, Sályba, Gesztre, Tibolddarócra a 20. század első felében