Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

Kistáji munkamegosztás és árucsere a Bükk-vidéken A

néprajz az elmúlt évtizedekben - beleértve a magyar néprajztudomány legújabb szintézisét is - egyre árnyaltabban fogalmazta meg a táj és ember viszonyát, a földrajzi környezet és a kultúrában élő ember kapcsolatát, ezek kapcsán a táji kapcsolatok rendszerét. Egyre inkább elfogadott az a vélemény, hogy az indusztrializáció előtti gazdaságban a tradicionális parasztüzem alapvetően autarkiára törekszik, de a természeti feltételek nem mindenhol teszik lehetővé a paraszti gazdaságok önellátását. Ugyanakkor a földrajzi adottságok számos helyen olyan speciális feltételeket biztosítanak, amelyek - specializálódott tevékenységek, elsősorban a háziipar révén - felesleg termelését és annak piaci úton való cseréjét vagy értékesítését teszik lehetővé. A szakosított piacra termelés, a más falvak és tájak népével való rendszeres kapcsolat felmenti a népesség egy részét attól, hogy mindent maga állítson elő. A termelés és az értékesítés formái - tájanként és tájak között - rendszerbe szerveződnek a táji munkamegosztás keretei között, a fejlődő társadalmi kapcsolatok működése a paraszti életmód történeti folyamatában változik. Egészében kihat azonban a paraszti életforma alakulására: befolyásolja a polgárosodás folyamatát, hierarchizálja annak résztvevőit - tájakat, településeket és egyéneket egyaránt (SZILAGYI Miklós 2001. 840-841). Mindezeket hangsúlyosan figyelembe kell vennünk, ha a Bükk-vidék népének tevékenységeit, a táj természeti adottságait közvetlenül hasznosító, vagy a földrajzi feltételekhez a mezőgazdasági és a kézművesmunka révén alkalmazkodó termelési hagyományait vizsgáljuk. Ezek históriája szorosan összefügg a - tágabban értelmezett - táj tagolódásával: a településtörténeti folyamatok is tükrözik az eltérő alkalmazkodási lehetőségeket, s alapvetően befolyásolják az egyes települések, kistájak népének gazdasági és kulturális kapcsolatrendszerét. Ezek egésze történeti folyamat, amiben ugyancsak nem egyforma esélyt kaptak a különböző táji adottságokat örökölt közösségek (VIGA Gyula 1986; VIGA Gyula 1990). Geográfusok már az 1930-as években meggyőző összefüggést találtak a Bükk-vidék geológiai és felszíni tagolódása valamint a tradicionális tevékenységekben is körvonalazódó műveltségi csoportok között. Rámutattak, hogy a hegység nagyobb része mészkő, az emberi megtelepedésre jószerével alkalmatlan, legfeljebb az állandó víznyerőhelyek közelében formálódtak falvak. Annál több település jött viszont létre a völgyekben és a termőföldnek alkalmas, harmadkori dombok között. Az egyes területrészeket elborító lösz a földműveseket vonzotta, a déli lejtőkön a vulkáni kőzetek mállásával keletkezett talajok a szőlőművesek és gyümölcstermesztők számára jelentettek lehetőséget. A nagyobb földművelő falvak a déli lejtőkön jöttek létre, az északi oldal völgyeiben ritkábbak a telepü-