Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

KIÁLLÍTÁSOK ELÉ

olyan gyakran felbukkan a csacsi. Vélhetően tehát az európai mitológia és a keresztény tanítás együtt ad ma­gyarázatot arra, hogy miért oly kedves és kedvelt irodalmi figura a szamár Boccacciotól Shakespeare-ig, vagy Cervantestől Adyig, Tamási Áronig, vagy a gyermekirodalomban Milne-től Tersánszkyig. Az irodalom mindkét említett forrásból merít: tessenek pl. a Szentivánéji álomra gondolni. Tisztelt Megnyitó Közönség, Hölgyeim és Uraim! A kiállítás, az Első Magyar Szamártár egyre gyara­podó anyaga tanulságosan és látványo­san reprezentálja, hogy a kultúra históriájában egy aprónak tünő elem térben és időben is messze mutató összefüggések megismerésének kiin­dulópontja lehet. Ugyanakkor, s ez nem kevéssé lényeges szempont: végtelenül sokféle dolog szervezhet maga köré közösségeket, s ezek az alulról építkező, apró közösségek a társadalom és a mű­velődés nélkülözhetetlen sejtjei, közművelődési szerepük mellett a demokrácia lokális letéteményesei. Magam és a leendő látogatók nevében is megköszönöm a püspökladányi Vonzáskör Egyesület tagjainak fáradozását, s szép, értékmentő és ismereteket terjesztő munkájukhoz további sikereket, örömet kívánok. Köszö­nöm a Szabadtéri Múzeumnak, hogy a hungaricumokat, régi magyar gyümölcs­fajtákat, termeivényeket és munkakultúrákat bemutató, értékőrző tevékenységük során ennek a különös haszonállatnak a históriáját is a nagyközönség elé tárják. Végezetül, hadd zárjam mondandómat Kormos István két rövid versével. A versek számomra azt jelzik, hogy témánk kapcsán milyen szoros kapcsolatban van a szent és a profán, mennyire könnyen átjárhatók - a legjobbak megformálá­sában - a kettő közötti határok, s milyen közel van egymáshoz a valóságos él­mény és az emberiség két évezredes alaptörténete. Jászol Hóval jőve Karácsony, Károlymajort fejbúbjáig belepte; a kimlei ács: Józsep úr toporgott ajtónkban köhintve. Ment istállónkba nagymama, sajtár forró vízzel ment nagymama, ha sajtárt nem visz, nyoma sincs a hóban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom