Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

KIÁLLÍTÁSOK ELÉ

Az Úr lova 1. A szamár az egyetlen nagy testű emlős, amelyből Afrikában neveltek háziállatot. Afrika és Ázsia népeinek életében játszott szerepéről az antikvitástól kezdve sok adat tanúskodik. Rendkívül fontos málhás állata volt az ókori hadseregeknek, s a Kr. e. 3. évezredtől gyakran ábrázolják a legkülönbözőbb mezőgazdasági munkák (aratás, hordás, nyomtatás, vízhordás stb.) közben. Jelentős szerepet játszott az ókori Görögországban és Rómában: kistermelők, kertészek, molnárok háziállata volt. Malomkövet forgatott, öntözéshez vizet emelt ki forgatható szerkezetek segítségével. A Földközi-tenger medencéje és az Egei-tenger térsége karakteres mezőgazdálkodásának jellegadó háziállata volt a középkor és az újkor évszázadaiban is, a magasabb térszínek hasznosítása a szamár nélkül jószerével elképzelhetetlen volt. Általános volt alkalmazása Európa más tájain a középkori üzemekben és bányákban. Az Ibériai-félsziget száraz területein, ahol a kisparcella müvelése volt uralkodó, a ló szerepét is átvette a mezőgazdálkodás igaerejében. Nyugat-Európa nagyvárosainak arculatához a korábbi századokban hozzá tartozott a szamár, mely kordékba fogva hordta az élelmet az árucsarnokokba. Nélkülözhetetlen volt segítsége a kolostorok, várak vízellátásában csakúgy, mint a szőlővidékek müvelésében (trágyahordás, vízszállítás stb.). Az európai néprajzi irodalom gyakran a pásztorkodás kapcsán tesz említést a szamárról. A Balkánon a pásztorok fontos háziállata, gyakran a nyáj vezérállata volt, s pótolhatatlan teherhordó a völgyi települések és a hegyi pásztorszállások között. Málhás állata volt a Kárpátok magashegyi pásztorainak is, mely átalvetőkben, bőrtömlőkben szállította a tejtermékeket. Mára meglehetősen árnyalt képünk lehet a szamár hasznáról a történeti Magyarország területén is. Bár elsődlegesen a pásztorok teherhordó állataként tartja számon a szakirodalom, hasznosítása az Árpád-kortól kiterjedt a kolostorokba, kastélyokba való vízhordásra, taposómalmok, vízkiemelő szerkezetek működtetésére, a szőlővidékek teherhordó feladatainak ellátására, ipari üzemek kisebb távú szállítómunkáira is. Elsősorban teherhordó volt tehát, de az Alföld északi területein húsát és zsírját is fogyasztották. Számos, figyelmet keltő emléke van a szamárnak a magyarországi helynevekben, amelyek az eddig elhangzottaknak adekvát térszíni formákat, objektumokat jelölnek (Szamár út, Szamár kút stb.). Ezen a helyen nincs lehetőségem a téma további részletezésére, ám érdemes még egy véleményt idézni a 19. század elejéről, ami érzékelteti a nálunk alapvetően lenézett, a magyarországi hagyományos gazdálkodásban szekunder jelentőségű állat ambivalens megítélését. A mezőgazda Pethe Ferenc szerint: „Ez egy rest és otromba melódiájú, nagy fülű, cudar jószág, melyet mindazonáltal némely állapotban méltó tartani azért, mert igen állandó egészségű, a legalábbvaló takarmányon is megél, és terhet emel; néhol szántanak és boronálnak vele; a kolostorokban és nagyobb iskolákban gyakran látni; a juhászoknak vizet, eleséget hordó ingóbingó tárházok, melynek különösen csacsi nevet adnak."