Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)
ELŐDÖK ÉS (EGYKOR VOLT) TÁRSAK
köré kristályosodott, de kiemelten teret kapott abban a hétköznapok története. Figyelme ugyanakkor kiterjedt a népek, népcsoportok históriájának - nem ritkán máig - megoldatlan helyzetére. Szimpátiája éppen úgy megnyilvánul a kozákok históriája kapcsán, mint a bács-szerémi ruszinok történetében, vagy az Északkelet-Szlovákiában levő parányi falvak népének mindennapjaiban. Mindezek öszszefüggésében is, foglalkoztatták őt a nemzeti identitás problémái: pl. Ukrajna létrejötte a nagy keleti birodalom széthullásakor. Mivel az új állam legnyugatibb része, a Kárpátalja egy évezredig magyar volt, annak történetében a magyar, ukrán és ruszin kapcsolatok interkulturális és interlingvális kérdéseit igyekezett megválaszolni. De a Kárpát-medence 20. századi társadalmi változásait figyelemmel kísérő kutató megnyilvánulásaként értékelhetjük azt is, hogy írásaiban kezdetben ukrán, kárpátukrán etnonimát használ, később - párhuzamosan a ruszin nép öntudatra ébredésével, az abban lejátszódó nyelvi folyamatokkal már egyértelműen a ruszin népnevet említi minden munkájában. Tanulmányaiban olykor mikrovizsgálatokkal, máskor szintetizáló módon igazolta, hogy a nyelvi folyamatokban miként összegződtek településtörténeti, vallási, művelődéstörténeti történések. Az írásbeliség históriájában főleg azt vizsgálta, hogy az egyházi szláv nyelv milyen hatást gyakorolt a köznyelvre, a korai írásbeliség és az egyház kapcsán - nem mellékesen - az ortodoxia és a görög katolikus egyház sajátos viszonyának számos tenyéré és összefüggésére mutatott rá. Az egyházi iskolák oktatástörténetével kapcsolatos vizsgálatai számunkra már csak azért is érdekesek, mert a XX. század elejéig a magyar görög katolikusság története és iskoláztatása a ruszinokéval azonos keretben zajlott. A ruszin nyomtatott nyelvemlékeket nem csak elemezte, de azok közül többet elemző tanulmánnyal - újra kiadott. Nagyon sokat tett azért is, hogy a régió különböző országaiban ma élő generációk kölcsönösen megismerjék egymás műveltségét. Sok-sok tanulmánya, tudományos közleménye és temérdek ismeretterjesztő cikke mellett is, külön megemlítem, hogy ukrán nyelvű könyvsorozatot indított a magyarságról: népünk történetét Niederhauser Emil, néprajzát Kósa László, a magyar irodalom történetét pedig Görömbei András foglalta össze egy-egy kötetben. Tanszéki kiadványaiban népszerűsítette - kétnyelvű kötetekben - a régi ruszin és az ukrán irodalmat. Megjelentette Leszja Musketik Ukrán folklór című kötetét (Nyíregyháza, 1995), Zsíros Miron több munkáját a bács-szerémi ruszinokról (köztük kétkötetes könyvét: Bacsvanszko-szrimszki rusznaci doma i u svece [17451991] Novi Szad 1997-1998). Nyelvkönyveket adott ki, hogy a különböző szláv szórványokban élők ne feledjék el eleik örökségét (Panyko Szergij, Zsírosné Jobbágy Mária munkái). Kiadványt szentelt a ruszinok Mátyás királyának. Király Péternek két olyan könyvét is kiadta, ami térségünk 18-19. századi nyelvi folyamatai szempontjából kulcsfontosságú (A nyelvkeveredés. A magyarországi szláv nyelvjárások tanulságai. Nyíregyháza, 2001., A kelet-közép-európai helyesírások és irodalmi nyelvek alakulása. A budai Egyetemi Nyomda kiadványainak tanulságai 1777-1848. Nyíregyháza, 2003.) A fentebb már említett Hodinka Antal mellett egy sor jelentős értelmiségi tevékenységét tárta fel, akik a
