Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)
ELŐDÖK ÉS (EGYKOR VOLT) TÁRSAK
élhetövé és valóságossá. Magam abszolút organikusnak látom tehát az egész dankói életművet, s tisztelői, tanítványai, barátai nevében is csak remélhetem, hogy a virtuális háló tovább fonódik. Amint az eddigiekből is kiderült, elfogult vagyok Dankó Imrével kapcsolatban. Tanítványának vallom magam, évtizedek óta bírom kitüntető figyelmét, segítségét, ezért talán megengedhető, hogy személyiségrajzát is személyes hangvételűre fogalmazzam! Ezen a helyen Dankó Imre bodrogközi, tokaj-hegyalj ai, ill. a Zemplénihegység településeihez kapcsolódó munkásságát kell számba vennem, de úgy gondolom, hogy abban - mint cseppben a tenger - az egész életmű tükröződik. * Dankó Imre - a Gömör megyei Hanvárói származó édesapa, és Hajdúböszörményből a fővárosba került édesanya gyermekeként - Budapesten született 1922. január 22-én. Kunszentmiklóson nevelkedett, ott érettségizett. Egyetemi tanulmányait Debrecenben kezdte magyar-angol-történelem szakon, azután Budapestre iratkozott át, ahol a Bolyai Kollégium, majd az abból kinövő Györffy Kollégium alapító tagja volt. Bár múzeumi kapcsolatai már diákéveiből datálódnak, az egyetem befejezése után először tanítani ment: Hajdúnánáson, Kecskeméten, Szentendrén és Túrkevén volt gimnáziumi tanár. Az utóbbi helyen - ahol 1951-ben az ő irányításával nyílott meg a Túrkevei Múzeum - került először múzeumi státusba 1953-ban. 1954-től Sárospatakon a Rákóczi Múzeumot irányította, 1958-1964 között Gyulán az Erkel Ferenc Múzeum igazgatója volt, majd 1964. július l-jén Pécsett a Baranya Megyei Múzeumi Szervezet irányítását vette át. 1969. július l-jétől nyugdíjazásáig, 1983. január 1-jéig Debrecenben a Déri Múzeum és a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumi Igazgatóság igazgatója volt. Az általa irányított kiváló munkatársi gárdával együtt, múlhatatlan érdemeket szerzett Hajdú-Bihar jelenlegi múzeumi intézményrendszerének kiépítésében. Ugyanakkor a kálvinista Róma adott keretet Dankó Imre tudományos életművének teljes kibomlásához is. Akik ismerik, tudják róla, hogy máig egyszemélyes „intézményként" tevékenykedik. Muzeológusként és vezetőként soha nem vált el tevékenységében a tudományszervezés és a közművelődés. Az általa vezetett intézményekben a határokon túlnyúló szakmai kapcsolatokat épített ki. Megszámlálni is alig lehet az általa indított, szerkesztett, kiadott kiadványokat és kiadványsorozatokat, saját publikációiról nem is szólva. (Az 1944-1996 közötti időszakból - nem a teljesség igényével készült - bibliográfiája közel 1600 tételt számlál.) 1946-ban bölcsészdoktori címet, 1966-ban kandidátusi fokozatot szerzett, 1987-ben pedig a tudomány doktora lett. Tevékenysége messze túlmutat a néprajz határán, pontosabban maga is lényegesen kitágította a hagyományos értelemben vett néprajz kereteit: az irodalomtörténet, a művészettörténet, a művelődéstörténet megszámlálhatatlan kérdésével foglalkozott. A Debreceni Egyetem oktatójaként három évtizedig nevelte a néprajzosok és a muzeológusok nemzedékeit. A tudományos