Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELŐDÖK ÉS (EGYKOR VOLT) TÁRSAK

A 70 éves Boros László köszöntése új könyve kapcsán A Nyíregyházi Főiskola Turizmus és Földrajztudományi Intézete kötetnyi földrajzi tanulmányt jelentetett meg Az aranyszínű szőlővesszők és borok földjén címmel Boros László írásaiból, ezzel köszöntve 70. születésnapján nyu­galmazott főiskolai tanárát, negyedszázadon át volt oktatóját. Tíz esztendővel ezelőtt, a 60. születésnapra is megjelent egy hasonló tanulmánykötet (Boros László: Tokaj és környéke. Földrajzi tanulmányok. Észak- és Kelet-Magyar­országi Földrajzi Évkönyv 4. Tokaj-Nyíregyháza, 1997.), az újabbal a főiskola és a tanszék megint csak kifejezi megbecsülését az ünnepelt iránt. Boros László élete, pályafutása, amint azt a kötet elején található laudá­cióban Dobány Zoltán megállapítja, az első generációs vidéki értelmiségiek jellemző élettörténete, akik szerény körülmények közül indulva, tehetségükkel, kitartó szorgalmukkal, önfegyelemmel, kötelességtudással, embertársaik iránti figyelmükkel, s rengeteg munkával futják meg sikeres életpályájukat. Boros László 1937. szeptember 27-én Tokajban született. Szülővárosában érettségizett, s egyévi munka után, 1957-ben nyert felvételt Debrecenbe a Kossuth Lajos Tu­dományegyetemre. Olyan kiváló tanárok erősítették tudását és kitartását, mint Kádár László, Kéz Andor, Földvári Aladár, Pinczés Zoltán, Borsy Zoltán, Kul­csár László, Gunda Béla, Szabó István és Rácz István: így tudta édesapja halála után, bátyja, Boros Ferenc támogatásával és tanítványok meg fizikai munka vállalásával elvégezni az egyetemet. 1962-ben történelem-földrajz szakos tanári diplomájával tért vissza szülővárosába, ahol tizenhárom évig tanított, s egyebek között egészen kiváló tanítványokat nevelt, akik utódjai is lettek a Tokaji Ferenc Gimnázium katedráján. 1975. február l-jén a kitűnő geográfus, Frisnyák Sándor tanszékvezető professzor hívására került a Bessenyei György Tanárképző Főis­kola Földrajz Tanszékére, ahol előbb adjunktusként, 1985-től docensként, majd 1996. július l-jétől főiskolai tanárként dolgozott. Több tantárgyat jegyzett, részt vett a hallgatók tudományos diákköri munkájának irányításában, s 1984-2000 között tanszékvezető-helyettesként is tevékenykedett. Meghívott előadóként oktatott a Miskolci Bölcsész Egyesületben és a beregszászi Kárpátaljai Magyar Főiskolán is. Tudását számos külföldi tanulmányúton mélyítette el. Oktató­nevelő munkája és tudományos tevékenysége mellett aktív szerepet vállalt a tudományszervezésben, tudományos közéletben is (Magyar Földrajzi Társaság és annak Nyírségi Osztálya, Debreceni Akadémiai Bizottság, TIT, Nemzetközi Földrajzi Unió Magyar Nemzeti Bizottsága, Bodrogközi Művelődési Egyesület stb.). Tokajban tanácstagként, majd önkormányzati képviselőként vett részt a város irányításában, különösen annak kulturális életében. Tevékeny munkásságát több kitüntetéssel ismerték el. 2000 tavaszán súlyos betegség támadta meg, ami­nek következtében 2002-ben nyugdíjba kényszerült. Hosszú sportpályafutásának

Next

/
Oldalképek
Tartalom