Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

során mindannyiunknak kialakul a magunk sajátos viszonya vizsgálatunk tárgyához, ha úgy tetszik, a saját tudományos filozófiánk. Szerencsés, ha ez nem merevedik meg, az alkalmazott metodika esetében pedig elvárható az örökös megújulás. Mégis, úgy gondolom, hogy a disszertációban foglaltak - tartalmukban és módszerükben - az én néprajzomnak egy állapotát tükrözik, azt, ahogyan én most viszonyulok a témához. De tükrözik azt is, ahogyan az egymást váltó generációk örökségéhez, emlékéhez közeledem. E szubjektív viszony okán is természetes, hogy mindenféle észrevételt, kritikát jó szívvel veszek, s felhasználni igyekszem a további munkám során. Szilágyi Miklós opponensi véleményében öt kérdést tesz fel: mind lényegre törő, majdani tanulmányok gerincét jelentheti. Mivel maga is utal arra, hogy az általa felvetett problematika egy részének megoldását a disszertáció nem tűzte célul, továbbá arra is, hogy kérdéseire a doktorjelölt (idézem) „csak további terepkutatások és elmélyült adatelemzések után tud válaszolni", igyekszem röviden reflektálni kérdéseire. 1. Igaza van Szilágyi Miklósnak, amikor első kérdéseként megfogalmazza: valamikor, valahol vállalkoznom kellene a vízrendezés előtti korszakok elemzésére. Ha nem lenne ellentmondásban a mostani helyzettel, néhány további kérdés felvetésével igazolnám, hogy a probléma foglalkoztat, s egyben arra is választ adnék, hogy milyen bizonytalanságok miatt vagyok kénytelen elfogadni az eddig kikristályosodott általánosságokat. Saját korábbi publikációimból is citálhatnék abban az összefüggésben, hogy a feudális korban és a korai újkorban a táj és ember viszonyát, a tájhasználat valamennyi formáját a feudális rend szabályozza. A termelő gazdálkodás dominál, abban minden rendszerelvűen működik, az emberi tevékenység alapvetően a termelőtevékenységre és az azt szolgáló munkakultúrára alapozott. Ez még olyan tájakon is igaz, amelyeket a kutatás hajlamos az általánostól eltérőnek értelmezni. Hadd idézzek egy mondatot BORSOS Balázs kismonográfiájának összegzéséből (Három folyó között, 183. Budapest, 2000.): „A szabályozás előtt a Bodrogköz nem volt „vizesebb" vidék, mint az Alföld többi része." Borsos is tud valamit, aminek a kibontásához még sok történeti-néprajzi, történetiökológiai kutatás szükséges. Én is sejtek valamit, s ez önmagában is elegendő ok arra, hogy - egyelőre - elhárítom a véleményalkotás felelősségét. Opponensem ennyivel bizonyára nem elégszik meg, ezért hadd fogalmazzak meg még néhány szempontot. Dolgozatomban - nem magyarázat, hogy a néprajz szakzsargonjából veszem! -, helytelenül, a megelőző állapot terminus technicust használom a vízrendezés előtti korszak(ok)ra. A történeti források és az eddigi feldolgozások egyértelműen jelzik, hogy a megelőző folyamatok lenne a helyes kifejezés, amennyiben azok korszakolása - nem általánosságban, hanem a történeti táj aspektusában - elvégezhető lenne. Az bizonyos, hogy már a 16. századi háztartásvizsgálatok a Bodrogközt egy, a környezeténél (főleg Tokaj-Hegyaljánál) primitívebb, a szántóművelést, állattartást, az erdőségek és a lápok gyűjtögető gazdálkodását egyesítő agrokultúrájú sík vidéknek rajzolják meg. Az 1560-as,