Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)
ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK
Egy új eszköz a karácsonyfa-állítás szolgálatában A karácsony, Krisztus születésének ideje a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, amelyik legnagyobb erővel rendezi maga köré a változó társadalmak és kultúrák szokásvilágát. Jóllehet a megváltó világra jöttének misztériuma az örök ember történetének állandóságát hirdeti, maga az ünnep mind a keresztény hittételekben, mind a megülésében, mind a rákészülés és a lebonyolítás folyamatában változó tartalmakat és elemeket egyesít. Ha a téli ünnepkör központi eseményének változásai és változatai talán nem is olyan szembetűnően differenciáltak, mint mondjuk a karácsonyi történet ábrázolásának művészettörténeti korszakai és megjelenései, bizonyos, hogy térben és időben is határozott formációk és a változás folyamatának szakaszai különíthetők el. Legszembetűnőbb ebben a folyamatban maga a karácsonyfa állításának szokása: annak kialakulása, elterjedése és szerepköre. A 20. század második felében kontinensnyi területeken jószerével az ünnep attribútumává vált szokástárgy valódi históriáját a kutatás tudja megismertetni a szokás gyakorlóival. 1 Manapság legtöbbet a karácsony, az ünnep üzletiessé válásáról, a globalizáció jelének/következményének tartott ajándékozási lázról beszélnek. Anélkül, hogy ennek részleteibe mennénk, bizonyos, hogy szembetűnő változáson ment át maga a fenyőfa kereskedelme is. Györgyi Erzsébet már emberöltővel ezelőtt utalt arra, hogy a „nagy karácsony előtti fenyővásár számadatai" a karácsonyfa állításának elterjedt szokását igazolják. 2 Ez a folyamat azóta csak kiterjedt, s az elmúlt évtizedben a kereskedelem lényegesen növelte a fenyőfélék választékát is. Az immár hagyományosnak nevezhető, ha nem is őshonos, de a Kárpát-medencében tenyésztett tűlevelű fajtákat a Douglas, az ezüst-, a normandiai, a dán fenyő és egyéb, részben Nyugat-Európából behozott fenyőfajták váltják fel. Ezek elterjedése bátran nevezhető divatnak: bár lényegesen drágábbak a korábbiaknál, de kétségkívül vannak praktikus tulajdonságaik. Gyanítom, hogy a megvásárlás divatja itt erősen befolyásolja az amúgy is szubjektív szép kritériumát! 2006 karácsonya előtt figyeltem meg először, hogy a miskolci piacon a megvásárolt fenyő összekötésének, szállításra való előkészítésének újfajta eljárása tűnt fel, amit aztán 2007 végén tüzetesebben is igyekeztem megvizsgálni. Az eljárás sajátos kelléke egy lábakon álló, tölcsérszerű eszköz, aminek a keskenyebb végére hosszú, rugalmas, kör alakban megfont zsákot húznak. A megvásárolt fenyőt az eszköz szélesebb részén, az aljával előre betolják, a cső keskenyebb végén pedig - teljes hosszában - bebújtatják a rugalmas, zsákszerű kötözőanyagba GYÖRGYI Erzsébet 1980. 61-62., A fenyőfa állításának szokásához legutóbb összegzőén: LUKÁCS László 2006. 211-257. GYÖRGYI Erzsébet 1980. 62.