Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)
ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK
a nyári munkák idejére. Szórványos adatok a Tisza eredet-vidékéről, Rahó, Aknaszlatina környékéről is említenek vándormunkásokat (Rad, Szentmária). Lényegében tehát ugyanazokról a vidékekről, ugyanazokból a csoportokból kerültek ki a vándormunkások, az uradalmi cselédek, béresek, kocsisok, parasztok szolgalegényei, akik Amerikában is szerencsét próbálnak, akiket felszív az ipar, bányászat és a közlekedés, akik számosan elhagyják - előbb időszakosan, majd állandóan - a szülőhelyüket. Ennek kiváltója elsősorban az adott táj gyenge megtartóereje, rossz eltartóképessége, de az is meghatározó, hogy a hegyvidéki nincstelen számára másfajta, elfogadhatóbb életminőséget kínált a sík vidék. Az, hogy ki melyiket választja, az egyén döntése, szegényes alternatívája, összességében azonban tájak, népcsoportok, esetünkben etnikumok sajátos szimbiózisának vetülete is. Az idegen ajkú szolgalegények vándorlása, munkavállalása, esetenkénti áttelepülése természetesen belesimult a Bodrogköz belső munkaerőigényébe, lehetőségeibe. Uradalmak között, falvak között is jelentős vándorlás volt: a jobb munkahely, ellátás és bér különböző helyekre csábított napszámost, bérest, cselédet, summást. Ahhoz, hogy valaki helyben maradjon, megragadjon, sokféle anyagi, emberi, emocionális tényező volt a feltétel. A vidék munkaerőigénye jelentős belső mozgást engedett meg. Más volt az egyes falvak befogadókészsége is, a munkaerőigénynek megfelelően: volt település, ahol csak a helybeli szegény fiúk álltak szolgának, másutt egy-két idegen szolga volt egy-egy évben, s volt, ahol számuk a tizenötöt is elérte. Arra viszont nem tudok példát, hogy parasztgazda egynél több idegen ajkú szolgalegényt alkalmazott volna egyszerre. Bár írásom elsősorban további kutatásra biztat, összegezve megállapítható, hogy az eltérő adottságú és eltartó képességgel rendelkező tájak közötti időszakos munkaerő-vándorlás magában hordta a migráció lehetőségét is. ÉszakkeletMagyarország területén az egymást váltó generációk életének közönséges része volt a különféle etnikumok efféle találkozása, s mind a közös vallás, mind a térség munkaerő-egyenlegének alakulása erősítette az északi, északkeleti vándorok bodrogközi - és dél-zempléni - megtelepedését. A hegyvidéki szegénység számára gyenge a szülőföld megtartó ereje: a sík vidéki paraszti közösségekben való meghúzódás éppen úgy kapaszkodót jelent, mint a 19. század utolsó harmadának kivándorlása. A térség összetett etnikai és vallási arculatát a megélhetés nehézségei, a társadalom feszültségei is formálják, a jobbágyfelszabadítással véglegesen megpecsételődött zsellér, mezőgazdasági cseléd sors csak fokozza a korábbi feszültséget. Társadalmi és kulturális sajátossága ennek az etnikai, vallási kapcsolatrendszernek, hogy gyakorlatilag egészében a paraszti társadalmon belül marad: a térségben a 20. század első fele bontja csak meg valamelyest a tradicionális társadalmi struktúrát. Visszautalva az alapkérdésre: úgy vélem tehát, hogy ezeknek a „beszivárgó" telepeseknek a gyors asszimilációját gyorsíthatta, hogy egyénenként vagy néhány fős kis csoportokban érkeztek. Hozzájárulhatott azonban az is, hogy több helyről származtak, s számos kulturális vonásukban, egyebek mellett vélhetően nyelvükben sem voltak egységesek.
