Dobrik István: Papp László festőművész (Officina Musei 16. Miskolc, 2007)

(1903-1983). „A táborban lévő pedagógusok a nagy létszámú leventeként elhurcolt fiatalokkal foglalkoztak, rendszeresen oktatva, tanítva őket. Énekkarok alakultak, műsorokat rendeztek, mi sok kiállítást rendeztünk a magunk és tanítványaink munkáiból. Az érdeklődés középpontjába kerültünk. A tábort látogató nemzetközi Vöröskereszt-küldöttségeket hozzánk hozták először." (Önéletrajz és beszélgetés a művésszel. MGVMM Adattára). 1949-ben durva támadások érik a PB. részéről (nem volt párttag). Ezt az időközben a Minisztérium Diákjóléti és Kollégiumi Hivatalába felkerült Kovács Tibor úgy hárította el, hogy felrendelték Budapestre, instruktort beosztást kapott. Közben egyre erőteljesebben folytak a törvénytelenségek, konstrukciós perek. így barátja ellen is megindult a hajsza. O még idejében kikérte magát szervezett egy művészeti kollégiumot, annak igazgatójául felhozatta Dombóvárról Sarkantyú Simont (volt hadifogoly társát). O pedig nevelőtanárként működött, míg onnan is elbocsátották. Visszatért Miskolcra. Többször szóban és írásban is elemzi a városban kialakult helyzetet, elvi iránymutatást, megoldásokat, keresve a továbblépésre. Ennek bizonyítéka egyik ez időből származó kézirata, „...szegény volt, mert gazdaságilag elnyomták és még szegényebb, mert nem részesedhetett kellő mértékben a kultúra áldásaiból... Gyökeres változás és jó eredmények örvendeztetnek bennünket ezen a téren. Miskolc képzőművészeti életével kapcsolatban elég, ha csak annyit mondok, hogy 1954-ben városunkban tízezres tömegek látogatják a tárlatokat, holott ezelőtt mondjuk még hat évvel ez a szám még Budapesten is jól megállta volna a helyét. Már most ennyi, s remélhetőleg egyre több ember kerül egyre közelebb a képzőművészethez, az alkotásokon keresztül a valósághoz. Amilyen örvendetes jelenség a széles rétegek áramlása a képzőművészeti alkotások felé, olyan felelősséget ró kultúréletünk irányítóira. bzt a hatalmas érdeklődő tömeget műértővé, tudatos műélvezővé kell nevelni... A képalkotás ismeretével rendelkező, a művészi kifejezési módokban jártas emberek képesek a műalkotások mélyébe hatolni, azok tudják igazán gyümölcsözően élvezni, akik tudással és szívvel közelednek hozzá. A művészetnek eszmehordozó, társadalom-átalakító hivatása csak akkor teljesedik igazán, ha a szélesebb műélvező közönséget neveljük, képessé tesszük a műalkotások tudatos megértésére, élvezetére... Számos eset, tapasztalat bizonyítja, hogy a közönségben, jelentős mértékben meg is van az igény a tudatos műélvczésre. Kiállításaink látogatói közül számosan keresnek hozzáértő embert, aki eligazítaná őket művészeti kérdésekben..." (Kézirat részlet, MGVMM Adattára). „Papp László festőművész szakfelügyelői korszakában az évente megrendezett módszertani kiállítások sora teremtett alkalmat az áttekintésre, ötletgyűjtésre, megmérettetésre. Diasorokat, módszertani anyagokat állított össze, ezek bemutatásával, dokumentálásával is erősítette a gimnáziumi rajzoktatást. Szakkorvezetőként a Vasas Képzőművészeti Körben, egy időszakban a Pedagógus Képzőművész Körben segítette felkészülésükben a továbbtanulókat, az alkotó rajztanárok fejlődését." (Rézművcsné Nagy Ildikó: A rajztanítás története. A szakfelügyelet-szaktanácsadás. Kézirat. MGVMM Adattára). „Korán Imre hajdani gyárigazgató bízta meg bizonyos Lakatos Lászlót azzal a feladattal, hogy a vasgyári tehetségesen, vagy csak ügyesen rajzolgató, festegető embereket, fiatalokat, vagy idősebbeket egy képzőművészeti körben fogja össze... Volt fúvószenekar, volt „Jószerencse" énekkar, lett képzőművészeti kör is, ami ugyan részévé vált a vasgyári művelődésnek, mint a többi tevékenység. Amit aztán a diósgyőri vasasok — a soron következő nehéz esztendők, háború, frontszolgálat, hadifogság, bombázások, rombolások, újjáépítés stb. ellenére, illetve mellett — sem hagytak elsorvadni, hanem éltettek, fejlesztettek, fenntartottak. A háború után — úgy a negyvenes évek végén aztán megindult a mozgás. Az a fajta, amely a jobban szervezettség látszata alatt tulajdonképpen megosztotta a diósgyőri vasasok addigi kulturális önszerveződési formáit. A képzőművészeti kör is három részre oszlott. Külön körük lett a dimávagosoknak, a kohászoknak, s a nehéz szerszámgépgyárosoknak, pontosan úgy, ahogy a diósgyőri vasasságot is c három termelési körbe szuszakolták bele. A köröket a gyári szakszervezetek kezdték támogatni, s így szép lassan szakszervezeti körökké váltak, amelyek természetesen tevékenységeik helyszíneit is elkülönítették. .. a körök tevékenysége gyorsan fejlődött, bővült ebben az időben, különösen miután nyitottá váltak a vasgyáron kívüli emberek, főként a fiatalok számára is. Ez a kapunyitás abban az időben azért roppant fontos, mert az iskolai rajztanítás egyáltalán nem állt feladata magaslatán, mert vagy nem is volt, vagy heti egy órában nem tudta felkészíteni a képzőművészeti pályára igyekvőket a