Goda Gertrud: Varga Miklós szobrászművész (Officina Musei 15. Miskolc, 2007)

A Vízbelépő (1965) egy teljesen más egyéniséget tükröz (MiskolcTapolca.) Ez a szobor is kamasz lányt mintáz, de itt nem a csapongó lendület kap hangsúlyt, hanem éppen ellentettje, a bátortalan félszegség. Talán kíváncsiságot is kifejez. Nyúlánk alakja szép körvonalat rajzol, s a szobrász minden mesterkéltségtől mentes, egyszerű mintázása teszi azt nagyon őszintévé. S mint ilyen, akár gyermekvédő mozgalmak művészi emblémája is lehetne! 1960-ban még ez a téma foglalkoztatja, amikor ösztöndíja letelte után elhagyja Kecskemétet, és a miskolc-diósgyőri városrészben épült új művésztelepre költözik családjával. Apesti életformát már próbálták, igazán sem lehetőségük, sem kedvük nem volt oly nagyon a nyüzsgő, metropoliszi életformát felvenni, s mivel Varga Miklós hitt abban, amiben a művészi életutak bizonysága szerint alig hittek a szobrásztársai, hogy a fővárostól távol, vidéken is lehet színvonalasan alkotó emberként dolgozni, Miskolcon vertek gyökeret. Hiába volt a társadalomban egy decentralikus törekvés, az a 200 km, ami Miskolcot elválasztja Budapesttől, a továbbiakban is megmaradt nehézségnek - mert itt is - mint Kecskeméten lényegében egyedül volt szobrász. Cserenyei Kaltenbach István aktívan már nem működött, Várady Sándor Budapesten élt és évek óta gyakorlatilag nem volt kapcsolata szülővárosával. Itt térek ki arra, Varga Miklós sohasem felejti el megemlíteni Várady Sándort úgy, mint azt az idősebb kollegát, aki mindig jó szándékot tanúsított irányába. Szanyi Péter pedig még az alapismereteknél tartott ekkor éppen a Vasas körben. (Majd 1972-től Szanyi Péter és Varga Éva frissen végzett szobrászként kapott műtermes lakást Miskolcon, a Derkovits utcai művésztelepen.) Szobrászati kérdésekről Varga Miklós szakosztályi, szövetségi összejöveteleken, zsűrizések alkalmával tudott eszmét cserélni, s ilyenkor jutott hozzá azokhoz a hírekhez, amiket a fővárosiak első kézből szerezhettek be. „Mondják is - némi rosszmájúsággal - időnként a kollégák s mások: könnyű Varga Mikének, nem kell megküzdenie a konkurenciával. Könnyű? Dehogy is az! Nemcsak, mert egyedül nehezebb kiállítást összehozni, hanem mert jó lenne szakmabelivel, szobrásszal vitatkozni, együtt gondolkodni, hogy az ember a gondjait-