Bencsik János: Kapitalizálódó gazdaság, polgárosodó társadalom (Officina Musei 13. Miskolc, 2003)
IV. A VÁROS TÁRSADALOMRAJZA: CSOPORTOK, RÉTEGEK, OSZTÁLYOK
Ha ennek alapján a zsidóságot önmagában elemezzük, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy a foglalkozások aránya nagyjából azonos Tokaj társadalma általános rétegződésének. Vagyis az iparűzők és a kereskedők 60%-ot tesznek ki, a maradék 40%-ba sorolhatók az értelmiség tagjai, továbbá a fizikai dolgozók. A zsidóság ekkor a kisvárosi társadalomhoz hasonló tagoltságot mutatott. Ha azonban a zsidóságot Tokaj egészén belül külön tanulmányozzuk, akkor már több sajátosságra felfigyelhetünk. Mindenekelőtt utalnunk kell arra, hogy Tokaj a polgári forradalmat (1848) követő két évtized alatt erőteljesen polgárosodott. Ennek biztos jele egyebek mellett a népesség számának jelentős (3500 főről több mint 5000 főre) gyarapodása. Ugyanakkor hivatkozhatunk egy pénzintézet létrehívására (Tokaj-Hegyalj ai Takarékpénztár, 1866), 71 vagy a város belső csinosítására. 72 Ide sorolhatjuk a vasút megépítését s a Tisza szabályozását, illetve ez utóbbiak hatását a város gazdasági életére és társadalmára. 73 Kérdésünk tehát, miként illeszkedett be a zsidóság a már kellően polgárosodott Tokaj társadalmába, pontosabban betelepedésükkel, létszámuk gyarapodásával a város életének mely tendenciáit erősítették, s milyen irányban hatottak ezek a tendenciák a 19. század utolsó harmadában? Az iparosok között két olyan szakmát (szabó és cipész) a zsidók folytattak, amelyek a polgári ízlést szolgálták ki. Ide sorolhatjuk a varrónőket, továbbá a vattakészítőt és az esernyőkészítőt is. A polgári életvitelhez tartozott a szabónál vagy a varrónőnél rendelt, varratott férfi és női viselet, s a csizmadiával szemben a cipésztől vásárolt lábbeli. Ide sorolhatjuk még a szappanfőzést, az órásmesterséget, a fényűzést szolgáló aranyművességet. A hagyományos igényt (kovács, lakatos, bognár, szíjgyártó, csizmadia...) a keresztény iparosok elégítették ki. Feltűnő az is, hogy az erősebb fizikai erőkifejtésnek kitett szakmáknak (asztalos, ács, bodnár) alig volt zsidó képviselője. Jelentős a zsidóságon belül a kereskedők aránya. Számuk meghaladja az iparban dolgozók számát. Eddigi hagyományosan zsidó bérletben vagy egyenesen zsidó kézen (tulajdonban) lévő italmérés (korcsma) és vendéglátás mellett az újabb igényeket kiszolgáló üzletek is megjelentek a zsidók közreműködése révén; ilyenek a divatáru, a dohányforgalmazás és a petróleum. A Tokajban nagy múlttal rendelkező termény- és fakereskedelem is zsidó kézre került. A század közepére, különösen az 1869-es népességszámlálás korára teljesen kivonultak a kereskedelemből (sőt a városból is) a nagy hagyományokkal bíró görög kereskedők Tokajban is. Úgy tűnik, ekkor még nincs számottevő érdeklődés a zsidóságon belül a szántóföld, különösen a szőlőbirtok iránt: noha az itt felsorolt 8 fő vagyoni állapotát nem ismerjük. Az új foglalkoztatottság (vasút, távírda) területén a zsidók is jelen vannak, kik között elsősorban Cseh- és Morvaországból származott zsidók voltak állásban a városban is. Megjelenik az eddig zárt kört képező sóhivatalnokok között is egy-egy zsidó alkalmazott. Ha az értelmiségieket vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy rájuk a hagyományos megosztottság a jellemző, vagyis a keresztények körében a jogászok, a zsidóság körében a természettudomány (orvosok) képviselői voltak többségben. A nyilvános iskolákkal még alig rendelkező zsidó felekezet feltűnően sok házi tanítót foglalkoztatott. Az összeírt tanítók közül 3 család „idegen"-ként szerepel, talán a tanítók zsúfoltságát vagy mobilitásukat tükrözi. 71 Bencsik János: Tokaj-Hegyaljai Takarékpénztár, 1867. Tokaji Hírek. 1995. IV. 6. sz. 4. 72 Bencsik János: Tervek a városbelső csinosítására. In: Tokaji Hírek. 1995. IV. 7. 4. 73 Takács Péter: A polgárosodó kamarai mezőváros. Bencsik János-Orosz István (szerk.): Tokaj. Várostörténeti tanulmányok I. Tokaj. 1995. 283.
