Bencsik János: Kapitalizálódó gazdaság, polgárosodó társadalom (Officina Musei 13. Miskolc, 2003)

IV. A VÁROS TÁRSADALOMRAJZA: CSOPORTOK, RÉTEGEK, OSZTÁLYOK

Amint láthatjuk, a gyerekek közül kettő kereskedőinas volt Egerben. A táblázatot záró két fiatal pedig már vándoréveit töltötte. Kereskedőinasok Tokajban 1869-ben S. sz. Jelleg Inasok Ebből Apja Idegen Zsidó száma tokaji boltjában boltban vallású 1. kereskedés 9 4 ­9 5 2. vegyeskereskedés 5 2 ­5 3 3. vaskereskedés 3 ­­3 2 4. röföskereskedés ? ­­2 2 5. füszerkereskedés 1 1 ­1 ­Összesen: 20 7 ­20 12 A „kereskedés" szóval azokat jelöljük, ahol nincs bővebb utalás. Az „Ebből tokaji" oszlopban a Tokajban születetteket mutatjuk ki. Az előző táblázatban szerepeltetett két kereskedőinassal együtt, kik Egerben ta­nulták a szakmai ismereteket, összesen 22 gyermek szerepel az 1869-es népesség­összeírásban. Ha számukat összevetjük a kézművestanoncok számával, akkor megálla­pítható, hogy az inasok háromnegyed része az ipar, egynegyed része a kereskedelem területén szándékozott a maga (és leendő családja) megélhetését biztosítani. Feltűnő, hogy a kereskedőinasok közül egyetlenegy sem tanult apja boltjában, az apja irányítása mellett. Azt is érdemes hangsúlyoznunk, hogy ekkorra a görög kereskedők csaknem teljesen kiszorultak a városból, s ezzel párhuzamosan teret nyertek a zsidók. Erre utal az is, hogy az inasoknak több mint a fele zsidó vallású volt. Az iskolák Az önkényuralom első éveiben számos felmérést végeztettek. Ezek egyik első fe­jezete az iskolák állapotáról kért Jelentés". Mind a hat felekezet tett jelentést. Ezekből kibontakozik a városban lévő iskolai oktatás helyzete. Kérdő pontok a tokaji járásbíróság által iskolák állapota 1851. június 25. 1. Hány osztálya van az iskolának? 2. Egész napos-e vagy félnapos (ti. a tanítás)? 3. Közös-e, ti. együtt járnak-e fi és nő nembeliek? 4. Hány iskolaképes gyermek van azon vallásfelekezetben családok körében? 5. Hány iskolába járó gyermek van azon vallásfelekezetbeli családok körében? 6. Mennyi volt a múlt évben? 7. Hány gyermek jár jelenleg más városbeli iskolában? 8. Mennyi az iskola jövedelme s miből áll? 9. Tanítók, segédtanítók, lánytanítók neve, kora, szolgálat évei, tanítóképességi bizonyítványának mása, melyik tanító melyik osztályt tanítja? mindenik osztályban mik a tanított tárgyak? mi nyelveken beszél, is és olvas a tanítók? 10. Mi jövedelme van a tanítónak készpénzben avagy terményekben s honnan ered az? 11. Van-e valami mellék jövedelme a tanítónak? jelesen sekrestyésségtöl, hangászságtól, orgonistasságtól stb. és honnan ered ezen jövedelem?

Next

/
Oldalképek
Tartalom