Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)
ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK
Bár halászati vizsgálataiban - divatos szóval - ökológiai érzékenysége nyilvánult meg, nagy figyelmet szentelt a problematika etnokulturális kérdéseinek is. Pl. - Jankóval vitatkozva - elvetette a mezőségi dobvarsa német eredeztetését. Utalt rá, hogy amíg a Délvidéken, a Mosztonga halászatában annak alkalmazása egyértelműen magyarázható a németek 1763-68 közötti Doroszlóra való településével, addig a Mezőségen csak a besztercenaszódiak közvetítő szerepe jöhetne szóba, de ők az eszközt nem ismerik. Nem oldja meg a problémát, de elveti Jankó véleményét, s jelzi, hogy az erdélyi németség kezén az eszköz nem ismert, s csak közvetett hatások merülhetnek fel megoldásként. 15 Cáfolja Jankó vélekedését a fonott varsák formai megítélésében is: Jankó 4 formai elem alapján etnikumhoz köti az egyes típusokat. Sztripszky szerint ezek a formai jegyek a vizsgálat területen nem állnak meg, s figyelmeztet arra, hogy: „A varsák eredetének kutatása, illetve kapcsolat-keresése köztük és más nemzetek e nemű tárgyai között még a jövő feladata." Úgy foglal állást, hogy a vándorló magyarság az orosz halászoktól vehette át ezt az eszközt, de jelzi, hogy a breton és normandiai formák formailag szinte közelebbiek a begyűrt szájú varsákhoz. 16 Az emelő halászat kapcsán utal a román terminológia hatására is: pl. a csorpágnak nincs magyar megfelelője a mezőségi nyelvben. A románosodás folyamatára is felfigyel. „Hogy miként változik múlttá a jelen, azt még saját szemeinkkel is láthatjuk, illetve napról-napra figyelhetjük a változást. Az oláhosan öltözködő s teljesen környezetébe beolvadt halász keservesen panaszkodik s bocsánatot kér, hogy már nem tudja magát egészen jól magyarul kifejezni - noha magyar volna -, mert itt az oláhság közepette be van ékelve, kénytelen magyarul elfelejteni. Gyerekei már semmit sem tudnak magyarul. így lesz a magyarból oláh. Az egész Mezőség túlnyomó része ma oláh, ámde családi neveik ilyenek: Csontos Ilea, Forgó Dumitru, Huszár Gavrile, Csikós Juon, Csatlós Jusztinián és - Uram bocsa! - Farcádi Romulus. Vegyük most ehhez, hogy ezek az oláhok a magyar vej szét vészunak, a meregygyűt meregyévnek, a nádvágót csáklyának mondják: s előttünk áll a múlt egy darabja." 17 Az 1920-as évektől - tudomásunk szerint - kifejezetten néprajzi munkákat Sztripszky már nem írt, ám nyelvészeti közléseiben, szómagyarázataiban nagyban támaszkodott etnográfiai tapasztalataira. Tanulságos példája ennek a Magyar Nyelvben napvilágot látott Sztronga, esztrengába fog című írása. Ebben nem csupán a kifejezés elterjedésére, a különböző vlach jogú pásztornépek nyelvikulturális érintkezésére mutatott rá jó érzékkel, hanem a kárpáti pásztorkodás technikájának regionális összefüggéseire és üzemmódjára is. Korrigálta Takáts Sándor véleményét, aki a sztronga szó másodlagos jelentését, az adózás nemét értette a forrásokból. Sztripszky igazolta, hogy az adót a próbafejés alapján rótták 15 Sztripszky Hiador 1903. 174-175. 16 Jankó János 1900. 200., Sztripszky Hiador 1903. 178. 17 Sztripszky Hiador 1903. 189-190.
