Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)
Előszó
Előszó N em szerencsés, ha előszavában egy kötet címét magyarázza a szerző, ám most mégis erre kényszerülök. A Miscellanea museologica nem arra kíván elsősorban utalni, hogy az itt egybegyűjtött, többségében meg nem jelent írások tematikájukban illeszkednek a muzeológia körébe. Inkább arra a szerteágazó tevékenységre szeretne emlékeztetni, amit a múzeumban dolgozó szakemberek - a tárgyi kulturális örökség gondozása és feldolgozása során és azon túl - végeznek a tudomány, az ismeretterjesztés, a közművelődés számos területén. Jelen esetben közel huszonhét esztendőnek - 1975. július 3-tól vagyok a Herman Ottó Múzeum munkatársa - egyfajta hozadékát, termékeit és melléktermékeit rendeztem össze egy kötetbe, ami a hivatali és szakmai tevékenységemhez kapcsolódik, s elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és miskolci munkámat jelenti. Számos kitekintéssel, másutt vállalt feladattal, s azok írásos változatával természetesen, ahogyan a múzeumban végzett munka sem jelent - szerencsés esetben - területi és tematikai bezártságot. A válogatásnál természetesen figyeltem arra, hogy az anyag tükrözze szakmai érdeklődésem fő irányait, eddigi tevékenységem főbb területeit. Az itt közreadott szövegek többsége szóban, előadásként hangzott el, ennek megfelelő a megfogalmazás módja is. Az előadások szövege gyakran vázlatszerű: több esetben nem bővítettem tanulmánnyá a tematika rövid vázát. Az elhangzás, ritkábban megjelenés helyét a szövegek végén közlöm. A kötet anyagát öt nagyobb tematikai egységbe rendeztem. Az elsőben valóban „muzeológiai", a muzeális közgyűjteményekhez kötődő szövegek jelennek meg. A második blokk kapcsolódása már közvetettebb: az anyagi kultúra, az életmód általam vizsgált területeiről ad közre eredményeket, közöttük olyanokat is, amelyeket később továbbfejlesztettem, ám jelen formájukban még nem, vagy kisebb részükben láttak napvilágot. Az Elődök és (egykor volt) társak fejezet szubjektív megnyilatkozásokat gyűjt egybe: a munkában előttem járókról, s a fájdalmasan korán eltávozott munkatársakról; mindegyiküktől sokat tanultam, mindegyiküknek sokat köszönhetek. Nem túlzottan sok kiállítást nyithattam meg eddig, ezért is igyekeztem a vernisszázsokra gondosan készülni, azok szövegét többnyire megírtam. Remélem, hogy egyik-másik hordoz annyi ötletet, gondolatot, mint egy kisebb közlemény, s érdemesek a nyomdafestékre. Végezetül a Borsodi Rádióban és a Magyar Rádió Kis magyar néprajz sorozatában elhangzott, s meglevő előadásszövegeimet adom közre. Korábban - a kollégákkal együtt - egy külön kötetkébe kívántuk rendezni ezeket, ám ez az elképzelés már nem valósulhat meg.
