Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

ELŐADÁSOK A RÁDIÓBAN

18. századi példányok is ránk maradtak. Ezek jelentős részét kedvesük számára faragták a legények. De említést érdemelnek még a Tisza menti cigányok sárgarézből öntött csigacsinálói, valamint egyéb - fém, szaru, ritkán üveg példányok, amelyek ma már múzeumi gyűjtemények féltett remekei. Gyakran díszítettek a tészta pödrésére szolgáló aprócska orsók is, néha ezek is finoman cizellált rézdrót szálakból készültek. A csigatészta készítése a társas munkák sajátos formája volt. Főleg a lakodalmas háznál gyűltek össze az asszonyok a lagzi előtti héten, s nem ritkán 120— 150 levél tésztából készítették a csigát. A munka végére aztán megjelentek a legények, illetve a férjek is, néha muzsikus is akadt, s tánccal fejezték be a munkát; ahogy többfelé mondták: eltaposták a csiga végét. Még nem ismerjük pontosan e tésztaféleség eredetét, s nem kizárt, hogy voltak hasonló előzményei egyes német vidékek népi táplálkozásában. Ma még azonban azt gondoljuk, hogy magyar specialitásról van szó, amely talán az alföldi városok polgárasszonyainak háztartásából kiindulva jutott el a paraszti konyhára is, a jeles napok táplálkozásának részeseként. (Miskolc, 1987. Kis Magyar Néprajz)