Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)
ELŐADÁSOK A RÁDIÓBAN
Bükkalji gyümölcsárusok A nagy magyar Alföld és az Északi-középhegység között - az eltérő táji adottságok és életmód következtében - hagyományos táji munkamegosztás biztosított állandó gazdasági és kulturális kapcsolatot. Ezen kapcsolatok különböző módon szerveződtek, más-más múltra tekintenek vissza: születtek, elhaltak, mindegyiknek sajátos története van. Legfőbb jellemvonásuk azonban - úgy tetszik - az Árpád-kor óta megmaradt: a kishatárú, földművelésre kevésbé alkalmas hegyvidéki falvak lakói különböző speciális termékeket, elsősorban háziipari készítményeket és munkaerőt adtak cserébe az Alföld mezőgazdálkodó népének gabonafeleslegéért. Az Alföld termelési rendjének ezen kihívására a hegyvidéki falvak sokféle kulturális választ adtak. Ezek egyik sajátos formája a Bükkalja falvainak gyümölcstermesztése, s a gyümölccsel való kereskedelem. A Bükkalja sajátos átmeneti terület az Alföld és a hegyvidék között. A Bükk hegység déli előterének dombsága nagy múltú bortermelő vidék, ahol - elsősorban a szőlőkultúra kísérőjeként - nagy hagyománya van a gyümölcstermesztésnek is. Ennek fő jellemzőjére, egyszersmind legfőbb ellentmondására Fényes Elek, a múlt század jeles statisztikusa már 1847-ben felhívta a figyelmet: „A meleg és szelíd éghajlat igen kedvező a gyümölcsfáknak, s innen gyümölcs bőséggel találtatik, ámbár termesztésére, nemesítésére a lakosok felette kevés szorgalmat fordítanak." A gyümölcstermesztés tehát gyenge színvonalú, nemesítés és különösebb gondozás nélkül hasznosított gyümölcsfaállománnyal történt még századunk első felében is, ennek ellenére számottevő hasznot jelentő gazdálkodási ág volt a vidék lakosai számára. Egyedül az 1880-as években nemesített szomolyai rövidszárú fekete cseresznye volt az, amely kiemelkedett ebből az átlagból és az 1920-as években már a külföldi, elsősorban bécsi és németországi piacokra is eljutott. A Bükkalja falvainak népe sokféle gyümölcsöt termesztett, június elejétől, a korai cseresznyétől kezdve októberig, a szőlő szüretéig szinte állandóan érett valami gyümölcs. A termésnek csak igen kis részét élték fel maguk, nem kapott a gyümölcs különösebb szerepet a vidék népi táplálkozásában. A gyümölcstermés zömét piacra vitték. Borsodgeszt, Kisgyőr, Harsány, Szomolya, Noszvaj, Cserépfalu, Cserépváralja, Bükkzsérc, Sály, Kacs lakói - különösen az asszonyok - hetente 2-3 alkalommal vitték hátikosarakban vagy batyuba kötött kosárban a gyümölcsöt a miskolci, egri, mezőkövesdi, mezőkeresztesi piacokra.
