Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

ELŐADÁSOK A RÁDIÓBAN

emberek számára. (Későbbi tudományos vizsgálatok igazolták, hogy a kecsketej valóban nagyon ritkán tartalmaz fertőző baktériumokat.) A tejből azonban gyakran a tehéntejjel vagy a juhtejjel össze vegyítve - sajtot, vajat, túrót is készítettek. Másodlagos jelentőséggel bírt az állat húsának fogyasztása. Mégis, változatos módon sütötték és főzték meg a kecske húsát, esetenként - sózással és füstöléssel - különösen húsvétkor, kedvelt csemege volt a kemencében egészben megsütött, néha zsemlével és tojással megtöltött, fiatal kecskegida húsa. Számos árucikk készült a kecske bőréből, szűcsök és tímárok kezei nyomán. A kecskeszőrt a tarisznyások dolgozták fel. Fontos szereplője volt a kecske a magyar és az európai néphitnek és népszokásnak is, általában a bőség, szerencse, termékenység jelképeként. Az európai népi gyógyászat a kecske minden részét hasznosította, a szőrétől a véréig, májáig, epéjéig. Mégis azt kell mondanunk, valójában parasztságunk soha nem fogadta be igazán ezt az állatot, megvetette, lenézte, méltatlannak tartotta a paraszti életvitelhez, s leszólta a kecskét tartókat is. (Miskolc, 1984. Kis Magyar Néprajz)