Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

KÖNYVEK, KIÁLLÍTÁSOK, RENDEZVÉNYEK ELÉ

Megnyitó a Szentendrei tárlat (Iparművészet) kiállításon H

a nem céhen belüli, nem a művészettel foglalkozó kíséreli meg a megnyitó közönségét a kiállítás tárgyához kapcsolni, bizonyára nem meglepő, hogy elsősorban saját mestersége eszközeivel teszi azt. Etnográfusként elsősorban az foglalkoztatott ide készülve, hogy a tárgyalkotó tevékenység históriája miként tükrözi az adott korszak gazdasági, társadalmi, műveltségi folyamatait. Van-e akár áttételes kapcsolat a tárgyalkotók és tárgyhasználók között, s az mennyire függvénye a történelmi korok társadalmi, műveltségi kondíciójának. Ráth György majdnem pontosan száz éve, 1992-ben így fogalmazott A magyar iparművészet könyve bevezetőjében: „Fél század telt el azóta, hogy a kézművességet föl kezdték emelni arról az alacsony, tisztán ipari színvonalról, a melyre a század első fele leszállította. Ismét kapcsolatba került a művészettel, eleinte mint annak mostohatestvére. Az előkelő »nagy müveszek« mögé helyezték, alkalmazott, iparművészetnek nevezték. Ennél az alárendelt szerepénél fogva csak lassan fejlődhetett, egyedül a múlt reminiscentiáiból élősködött. A század befejezte előtt azonban hirtelen, szinte csudálatos föllendüléssel a képzőművészet többi ágának egyenrangú társává küzdötte fel magát. Kibontakozott a régi hagyományok befolyása alól, a melyek útját állták annak, hogy óriási technikai vívmányokkal lépést tartson és az új kor szellemét saját alkotásaival is érvényre juttassa." Vagyis a megkésett hazai polgárosodás, urbanizáció folyamata szülte a tárgyalkotó művészet virágkorát, s bizonyára a 19-20. század fordulója tárgyi világának, örökségének is része van abban, hogy a századelőnek, a hosszú 19. század utolsó harmadának, a Monarchia korának ma igazi nosztalgikus értelmezése zajlik. A szecesszió elsősorban a tárgyformálásnak kedvezett, a képzőművészekjelentős hányada közvetlenül is bekapcsolódott a tárgyak tervezésébe, az alkotások döntő többsége pedig valóban funkcionális volt, függetlenül annak használati vagy reprezentációs, díszítő jellegétől. De nem elhanyagolható az sem, hogy a hazai szecesszió hátterében - jóllehet a bécsi irány és az angol Modern Style befolyásolja - kitapintható a magyar népművészet hatása, a népi kultúra felfedezése és beemelése a nemzeti kultúra konstruálásának folyamatába. Mellette pedig az örök dilemma a magyar és/vagy európai problematikáról, a tradíció és az új viszonyáról. Az azonban bizonyos, hogy az iparművészet első nagy virágkorában harmonikusan simult egymásba a tárgy művészeti alkotás jellege és áru volta. Nem kevéssé volt lényeges szempont, hogy - akár a Bauhaus műhelyeiben tevékenykedőknél, akár a gödöllői művésztelep tolsztojiánus alkotóinál - a művész kéz-