Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

KÖNYVEK, KIÁLLÍTÁSOK, RENDEZVÉNYEK ELÉ

születésből eredeztetik. A kereszténység az évenként megújuló természet és a feltámadó istenek antik kultuszából emelte át jelképei közé a tojást, vallási szimbolikájában az a feltámadt Krisztust jelképezi. A tojás-szimbolika és a tojásfestés elterjedése szemlélteti a húsvét históriáját és tükrözi a vele kapcsolatos változások folyamatát is. A kereszténység már a 4. században egyházi áldásban részesítette a tojást, az áldást aztán a 12. században megerősítették. Nálunk is ettől az időtől követhető nyomon a forrásokban a tojás megszentelése, s ahogyan a tojás szerepe a húsvét ünnepi körében elsősorban Európa keleti felében volt jelentős, ugyanúgy a magyar nyelvterületnek is a keleti részén volt domináns az ünnepi tojások díszítése. A színes vagy piros tojások készítése és ajándékozása elsősorban a termékenységvarázslás körébe tartozott. Különösen Északkelet-Magyarország görög katolikus falvaiban őrződött meg a közelmúltig a szentelt tojás kultikus szerepe, együtt a többi szentelménnyel. Legkevésbé a magyar Alföldön volt ismert. Nyugat-Magyarországon inkább a festett tojás szerelmi ajándék jellege dominált. A díszített tojások együtt jelentek meg a húsvéti ünnepkör szokásaiban a víz tisztító, bajelhárító szerepével, illetve a locsolással, a húsvéti korbácsolással, a rituális, de gyakran keresztény tartalmú szövegekkel és számos más, mágikus cselekménnyel. Az előző generációk életében fokozatosan megkopott az egész húsvéti ünnepkör szokásvilága, s mára a húsvét másodnapja - főleg nagyvárosban - gyakran az ifjú leánykák nehéz próbatételévé vált, amit a család szívesen vált ki a közös kirándulással. Ahogyan a katolikus vidékeken is fokozatosan elmaradt a hosszú böjt, ugyanúgy alakult át egyre inkább a tojásfestés és a festett tojás ajándékozásának a kultúrában organikus jellege is. A magyar nyelvterületen a hímes, írott, piros tojás készítésének sokféle, tájakra jellemző technikája ismert, vannak különbözőségek a technikában a magyarság és a szomszédos népek között is. (A részleteket illetően forduljanak bizalommal Ujváry Máriához!) Az egyes motívumok születése, újjáfogalmazása és kompozíciója mögött - ahogyan a népművészet más területein is -, ügyes kezű és nagy fantáziájú alkotó egyéniségek tevékenysége mutatható ki. Nekik is részük van abban, hogy a tojásfestés - önálló alkotói műfajként - egyre inkább a népi iparművészet kategóriájába került át, s ez a tevékenység nagyban összefüggött az egyes települések és kistájak - az idegenforgalom által is befolyásolt önképének megformálásával és önkifejezésével. Az itt látható, több mint 600 darab díszes tojás, döntő részében önálló műalkotás. Dr. Nienhaus Rózsa, egy Németországban élő, a münsteri egyetemen biomatematikával foglalkozó magyar asszony gyűjteményének egy része, kb. tizede ez. Csupán 5-6 éve kezdett a gyűjtésükbe, első darabjai orosz festett tojások voltak. Az elmúlt években felkereste a magyarországi tojásfestőket, tojáskészítőket, s - Ujváry Máriától tudom -, valójában megálmodta azt, hogy neki egy múzeumot kell kialakítania ebből a kollekcióból. Zengővárkonyban április 16-án, virágvasárnap nyílik majd meg az általa létrehozott Míves Tojás Gyűjtemény,