Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

ELŐDÖK ÉS (EGYKOR VOLT) TÁRSAK

Néprajzos pályafutását 1936-ban kezdte: 1936 szeptemberétől 1938 szeptemberéig Györffy István gyakornoka, majd tanársegédje volt. 1938-1949 között a miskolci Evangélikus Tanítóképző Intézet, majd 1951-ig a Mikszáth Kálmán (ma Földes Ferenc) Gimnázium tanáraként tevékenykedett, majd 1951-1952-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács művelődésügyi előadója volt. 1952-től nyugdíjba vonulásáig (1973) a miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzos munkatársaként dolgozott, 1969-ben rövid ideig az intézmény megbízott igazgatói teendőit is ellátta. Tárgyi gyűjtései kiterjedtek Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére, de elsősorban a Sajó-völgy, a palóc vidék, a matyóság és a Bükkalja területéről származó, mintegy kétezer darabbal gyarapította a Herman Ottó Múzeum néprajzi kollekcióját. Tudományos érdeklődését, kutatási területét egyénisége, a néprajz feladatáról és a néphagyományról vallott felfogása egyértelműen kijelölte. Ahhoz a néprajzos generációhoz tartozott, amelyik a tárgyi és a szellemi kultúra vizsgálatát párhuzamosan végezte, s akinek a terepmunka, az empirikus vizsgálatok adták a legfontosabb tudományos anyagot. Részletező, alapos leírások, fotókkal és rajzokkal hitelesített adatok feltárása és feldolgozása állt tevékenységének középpontjában. Vizsgálatának homlokterében sokáig a népi gyermekjátékok gyűjtése állt, ebből a témakörből írta első könyveit is (A magyar nép játékai. Budapest, 1940. Új kiadása: Miskolc, 1997. Kriston Vízi József utószavával; Borsodi játékok. Miskolc, 1957., Borsodi balladajátékok és táncok. Miskolc, 1959). Foglalkoztatták a gyermekjátékok gyűjtésének és feldolgozásának elvi, módszertani kérdései is (Berecz Istvánnal: Hogyan gyűjtsük a népi sportjátékokat. Budapest, 1952., Módszeres szempontok a népi gyermekjátékok rendszerezéséhez. A Herman Ottó Múzeum Evkönyve VII. [1968] 139-156.). Részletezően kutatta a társas élet szóbeli hagyományát, különös tekintettel a fonó folklórjára (Borsodi fonó. Miskolc, 1965. Javított, bővített kiadása: Este a fonóban. Borsodi népszokások. Budapest, 191'4., A fonó folklorisztikai kutatásának problémái. A Herman Ottó Múzeum Evkönyve IX. [1970] 341-370.). Ez a tematika összekapcsolódott a népdal és népzene, ill. a tánchagyomány gyűjtésével, a népi hangszerek történetének vizsgálatával (Borsodi népdalok. Miskolc, 1955., Egy elterjedt dallamcsalád a barkóknál. A Herman Ottó Múzeum Evkönyve I. [1957] 151-156., Egy archaikus dallamsajátosság Észak-Bors ódban. Ethnographia LXXI. [1960] 580598., Adatok az északborsodi pásztor- és parasztdalok kapcsolatához. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve V. [1965] 285-297.). Foglalkoztatták a népművészet technikái és tárgyi emlékei is (Szépmíves szűcsök Bükkábrányban. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve II. [1958] 101-124., Díszes fafaragás a Hór völgyében. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve III. [1963] 103-135.). Jó érzékkel nyúl a népi társadalom különböző jelenségeihez, akár a közösen végzett munkák és a szórakozás alkalmai, akár a női szerepek vagy a gyermekélet, gyermekvilág kapcsán (A domaházi ivó. Néprajzi Közlemények 1960. 3^1. szám 267-289., A fonó nő helye és szerepe a régi paraszti társadalomban. Borsodi Szemle 1964. 1. szám 54-59.). A Bükk-vidék, Borsod különböző tájait bemutató írásai valójá-