Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)
ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK
világméretű változásának kezdetét és folyamatát külön kell választanunk a tradicionális társadalom és műveltség belső organikus átalakulásaitól. 2. A hagyomány és a változás, a tradíció és az innováció, mai szóval leginkább modernizáció, urbanizáció kérdése nem csupán a kultúra és a társadalom kutatójának közkeletű problémája, hanem közönségesen hozzátartozik a 20. század végi ember mindennapjaihoz is. A fogalmak, amelyek ma már a társadalom- és kultúrakutatásban nem ellentétes jelentésűek, hanem egy rendszer elemeiként értelmezhetők, a kutató számára valójában az őket összekapcsoló - időbeli és térbeli - szakaszok miatt érdekesek: a változás mikéntjéért és időrendjéért, megfordítva a változást megelőző állapot rekonstruálásáért - már ha egyáltalán van a kultúráknak és társadalmaknak olyan metszete, amiben azok állapota állóképként értelmezhető. Valószínűleg nincs, talán nem is lehet, a szó szoros értelmében véve, csak változó kultúra, csak alakuló, változó társadalom képzelhető el, s a hagyományos, tradicionális műveltség és társadalom csak a külső jobbára késői szemlélő számára tűnik változatlannak. Mégis, a változás tényét, folyamatát, annak periódusait, a tempója által (is) eredményezett táji variánsait, ill. a paraszti műveltség így létrejött regionális típusait a magyar parasztok életmódjának és kultúrájának vélhetően minden korábbinál mélyrehatóbb átalakulása óta tünteti ki megkülönböztetett figyelemmel a néprajz: a második világháborút követő fél évszázad során. Mindez nem csupán néprajzi probléma. Az adott kultúrában és társadalomban élő egyén esetében döntő a hajlam, habitus, abban, hogy inkább a megszokotthoz, a megörökölthöz ragaszkodik-e, a lehető legkevesebb változtatással továbbviszi az előző generációtól szerzett örökséget, vagy alakít annak részletein. Az előzőekhez hasonlóan meghatározott személyiségében a kutatói hajlam, habitus is, csöppet nem függetlenül attól a társadalmi közegtől, amiben az illető él. Annyi bizonyos, hogy Európában a társadalmi haladásról, a fejlődésről való értelmiségi gondolkodás az elmúlt századokban vagy a távoli kontinensek alacsony fejlődési fokon álló népeit, vagy az európai parasztokat jelölte meg - saját társadalmának kritikájaként - mintául. 4 A magyar nemzeti kultúra megkonstruálásának időszakában a hagyományában is erősen megosztott magyar társadalom különböző rétegei alapvetően más jelentőséget tulajdonítottak saját identitástudatukban az egyes társadalmi rétegek tradíciójának, köztük a korábbi századokban domináns parasztok kulturális örökségének. 5 (Napjaink kulturális, tudományos közélete igazolja, hogy ez a kérdés nem jutott nyugvópontra, hanem változatlan erővel szövi át a magyar társadalmat, különösen az értelmiség csoportjait, kiemelten a magyar néprajz, antropológia művelőinek köreit.) Persze nem csupán a kulturális örökség kérdéséről van szó, hanem arról is, - ahogyan Kósa László jó évtizede a szlovákiai magyar kisebbség kapcsán azt megfogalmazta 6 -, hogy milyen kultúra kerül a hagyományos műveltség helyébe. 4 Hoffmann Tamás 1998. 11. 5 Hofer Tamás 1989. 59-75. 6 Kósa László 1987. 219-227. Különösen 219.
