Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)
ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK
telepedtek az ottani falvakban, bizonyára szerepe volt a közös vallásnak, alkalmanként a nyomokban élő, közös nyelvi gyökereknek is. Lakóhelyük megtartó ereje amúgy is gyenge volt, Magyarországnak ez az északkeleti térsége volt az, amelyik legnagyobb számban bocsátott kivándorlókat az Újvilágba is a 19. század utolsó harmadában. Az Erdős-Kárpátok, a Keleti-Beszkidek előtere, a Vihorlát, Rónahavas és a Szinyák szük völgye az elmúlt évszázad során éppen úgy bocsátott ki ruszin időszaki mezőgazdasági munkásokat, mint Észak-Zemplén, Mezőlaborc környéke. A kisdobrai görög katolikus esperesség 1895-től vezetett halotti anyakönyveiben olyan Sáros, Zemplén, Ung, Máramaros vármegyei településekről elszármazottak nevei szerepelnek, amelyeket Fényes Elek a 19. század derekán még orosz lakosságúnak említ. A Bodrogköz szlovákiai oldalának falvaiba még az 1930-as években is szegődtek ruszin szolgalegények, például Zboj, Ulics, Ublya, Felsőkörtvélyes (Vysny Hrusov), Rokitó, Havasköz (ma Ljuta, Ukrajna) településekről. 10 Közülük többen megházasodtak, megtelepedtek a Bodrogközben: például a Pecsko, Dicsko (Örös, Strázne), a Gyácsok (Zétény, Zatín), a Szimko, Mihókánics (Bodrogmező, Pol'any), Szitár, Maiatyák (Nagytoronya, Trna), a Gudzsa, Hutnyan, Zajaros (Barancs, Zemplinsky Branc) stb. családnevek őrzik az emléküket. Felső-Zemplénből még a második világháború után is érkeztek kolonisták Körtvélyesbe (Hrusov, Szlovákia). Fábián Mir ószláv a-Horváth Katalin (szerk.): Jubileumi kötet Lizanec Péter professzor 70. születésnapjára, 140-144. Ungvár, 2000. IRODALOM BALOGH Pál 1908 Statisztikai adatok Zemplén vármegye néprajzához. Adalékok Zemplén vármegye történetéhez, 73-78., 170-173., 205-211., 322-330. Sátoraljaújhely BENDÁSZ István-KOI István 1994 A munkácsi görög katolikus egyházmegye lelkészségeinek 1792. évi katalógusa. Nyíregyháza BENDÁSZ István-UDVARI István 1990 Az 1806. évi egyházmegyei összeírás községsoros adatai. UDVARI István (szerk.): A munkácsi görög katolikus püspökség lelkészségeinek 1806. évi összeírása, 85-154. Nyíregyháza Viga Gyula 1996. 325-330.