Goda Gertrud: Tóth Imre (Officina Musei 11. Miskolc, 2002)

Tóth Imre személyesen kísérte el a szép Rajna menti vidékre a tárlatot, s a kitekintés, a kikapcsolódás, az eszmecsere és az új impulzusok ismét meghozták a várt eredményt. A harmóniát hirdető új munkák szólnak arról, hogy az embernek felül kell emelkednie a rá nehezedő tényezőkön, s így kitartania emberségében. A Herman Ottó Múzeumban 2001-ben rendezett tárlatra készülve kitűnő új alkotások kerültek ki műterméből. A munkája iránti igény felhajtóereje szülte e ragyogó müveket, s a tárlaton ezek a legszebbek s a leginkább szívhez szólóak. A mecenálás valódisága talán így érvényesülne leginkább! E tény rávilágít korunk esztétikával foglalkozó, és a műveltséget közvetítő szakembereinek felelősségére is. A már említett Hazafelé-téma vasgyári emléket idéző Béketelep, Komlóstetö vagy a Kolónia, de az Üst, Emlék című ipari enteriőrök is egy sajnálatosan elmúlt világot idéznek minden érzelgősségtől mentes, magas művészi előadásmódban. A Tóth Imréről szóló monográfia a kortársakétól is jobban kell, hogy szóljon a művész társadalomfüggőségéről, ami őt magát - fújjon a szél jobbról vagy balról - mindvégig következetesen jellemzi, s hite van abban, hogy mondanivalója nem önmagáért való. Elete azonos művészetével. Agitatív vallomásai, moralizáló felvetései - szóljanak azok Koszovóról, Afganisztánról, vagy talán ismét Afrikáról - ugyanúgy az általános emberi érzéseket fogják közvetíteni. Műterem fotó (1983)