Goda Gertrud: Tóth Imre (Officina Musei 11. Miskolc, 2002)

festői élményről tanúskodik. Leginkább négerekről szóló rajzsorozatában érezni ezt a vonzó őszinteséget, a festői affektálás teljes hiányát. ... Tóth Imre négerjei akár falra kerülhetnének felnagyítva. A kifejezés monumentalitása a rajzi egyszerűsítéssel s az érzelemmel együtt érvényesül." (Művészet, 1963. III. 36. p.) A Művelődési Minisztérium megvásárolja a sorozat legkifejezőbb lapjait, s többek között azokkal képviseli Magyarországot 1964-ben a híres Lugánói Grafikai Biennalen. Ezek után több hazai s néhány jelentős külföldi gyűjtemény is fokozott érdeklődéssel figyeli munkáját, s az új magyar grafikáról szóló albumokban helyet kap. (Graphica hungarica. II. Szerk.: D. Fehér Zsuzsa. Budapest, 1963., Aradi Nóra: Húsz év képzőművészetéről. Magvető, Budapest, 1968., Mai magyar rajzművészet. Szerk.: Solymár István. Budapest, 1969. Sajnos azok képi válogatása nem támasztja alá megfelelően a mondottakat.) 1962-63-ban Derkovits-ösztöndíjban részesült. Már e rövid időre szóló szerény anyagi biztonság is elegendő volt számára ahhoz, hogy még elmélyültebben dolgozzék, s továbbra is a maradandó értékek teremtésével foglalatoskodjék. A kapott ösztöndíj célja is végeredményben az volt, hogy a fiatal művészek függetleníteni tudják magukat a mindennapi megélhetés nyomasztó terhe alól. O tudatosan használta ki az időt, s párhuzamosan fest és grafikázik. Kezdetben a fametszet foltszerű, tiszta ritmusképlete segítségével teszi közzé mondandóját. Témája legfőképpen a humanizált táj (Halásztanya, Művésztelep), valamint a dolgozó és a megfáradtán üldögélő ember adja azokhoz az alapötletet (Öntvénytisztító, Sajtoló, Napszámos, Várakozás).