Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

kodó tájak, ill. népcsoport regionális munkamegosztását, gazdasági összeműködését, kapcsolatrendszerét. Az sem vitás, hogy egyes javak, termékek, tevékenységek története olykor hosszú időn átível, s úgy tűnhet, mintha évszázadokon keresztül azonos helyet foglalna el a gazdasági struktúrában, másképpen a tájak közötti cserében. Ez azonban csak ritkán van így. Kétségtelen, hogy pl. a gömöri kerámia lényegében az Árpád-kortól helyet kapott a magyar Alföld konyhai edényei között, sokfelé pótolva a tűzálló agyag hiányában nélkülözött főzőedényeket. Befogadásának környezete, hasznosítása nem független az alföldi fazekasközpontok történetétől.

13 A paraszti polgárosodást kísérő gazdagodó és a köznapi, valamint a reprezentációs tárgyakban különváló materiális javak készítésében egyre inkább megnő a lokális központok és a városi, mezővárosi, valamint falusi kézművesek szerepe, míg az erősödő gyáripar termékei igen gyorsan leváltják a kézműipar termékeit. A gyári textíliák a 19. század derekán igen hamar felcserélik a felföldi gyolcsos, vásznas, csipkés háziiparosok és vándorkereskedők portékáit. De a tárgyi univerzum számos javát említhetnénk, mindnek megvan a maga története: szerepük, jelentőségük, értékük alakul, változik. Maga a tárgyak, tárgycsoportok terjedése is, elterjedése is összetett folyamat, amiből aligha emelhető ki állókép, sokkal hangsúlyosabb természetesen a változás folyamata, a dolog lényegéből fakadóan.

14 Az, hogy egyes korszakok, termelési-társadalmi formációk gazdasága horizontálisan szervezett, vagy spontán szerveződő, nem jelenti azt, hogy ezeket időben, vertikálisan is össze lehetne kapcsolni egymással. Nagyon pregnáns példa az Árpád-kori szolgálónépeké: Heckenast Gusztáv nagyszerű felismerését etnográfusok is felhasználták a népi kultúra táji tagolódásának, elsősorban a táji munkamegosztás értelmezésének körében.

15 Az utóbbi ellen azonban legalább annyi érv szól, mint mellette. Vannak persze olyan radikális változások is, amelyek egyáltalán nem organikusak, mégis alapvetően befolyásolják az eltérő adottságú tájak közötti munkamegosztást, gazdasági kapcsolatokat. Ezek közül legmarkánsabb példa természetesen a trianoni békediktátum, ill. annak gazdasági-társadalmi-kulturális következménye. Az új országhatárok megvonása hagyományosan eltérő gazdasági-műveltségi jellegű vidékeket szakított különböző államok területére, lezárva ezzel a változó egészében harmonikus szimbiózisukat. De említhetnénk példát az egyes országokon belülről is: a második világháborút követő néhány év alapvetően átrendezte a falu-város kapcsolatokat, majd a szövetkezetesítés gyökeresen felszámolta a korábban eltérő gazdasági formációkat, lezárva ezzel a táji munkamegosztás korábbi fejezetét. Az új keretek között persze új típusú kapcsolatok is kialakultak, tehát igazából soha nem zárul le ez a rendszer, s úgy tűnik, hogy a gazdaság és a társadalom mai helyzetében újra lehet jelentősége a lokális adottságok kihasználásának, az alkalmazkodás 20. század végi formáinak. Ezek működtetése azonban csak a társadalom és a gazdaság modernizációja révén lehetséges. Megítélésem szerint azonban ennek a folyamatnak a nyomon követése mind a gazdasági, mind a társadalmi, mind a kulturális folyamatok szempontjából igen tanulságos lenne, mert annak mentén talán bepillanthatnánk a rendszer korábbi működésének finomszerkezetébe is. Az alapkérdésre visszatérve: a táji kapcsolatok rendszere és annak részletei, elemei együtt változnak a földrajzi környezettel és az azt formáló társadalommal. Nem elegendő tehát a relikumok felderítése, hanem a változás folyamatának megragadása lenne a feladat. Ebben igen nagy szerep jut a lokális és regionális kutatásoknak, mélyfúrásoknak, 13 KreszM., 1960. 297-379. 14 Kása L., 1990. 15 Heckenast G., 1970.; Vö. Andrásfalvy B., 1978. 231-243.