Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)
ELŐSZÓ
ALAKULÓ TÁJBAN VÁLTOZÓ KULTÚRA Bohumil Hrabal, a cseh széppóza nemrég elhunyt mestere, A városka, ahol megállt az idő című könyvében 1 kitűnő kulturális ökológiai megfigyelést ír le. Bemutatja a kisváros régi szép kastélyát, a hozzá vezető utat, a látogató számára kibomló látványt, a kertet, majd így folytatja: ,,Hajdanán domonkosok éltek itt, szenvedélyük s egyben küldetésük, a tudományok űzése mellett, a botanikus kert volt. De amikor II. József alatt ütött a kolostor utolsó órája, a domonkosokat szélnek eresztették, a kolostor elnéptelenedett, a kert elárvult. Először azok a növények, virágok pusztultak el, amelyek nem tudtak meglenni az emberi kéz gondoskodása nélkül, és csakis azok a virágok és bokrok éltek tovább, amelyek képesek voltak az alkalmazkodásra. Csak néhány fajta bírta ki, ám ezek nemcsak abban az elhagyott kertben maradtak meg, hanem ahogyan a szél fújt, széthordta termésüket, magjaikat a kerítésen túlra, szét a környéken, úgyhogy még most, kétszáz évvel a kolostor fölszámolása után is furcsa virágok, bokrok nőnek a környéken, azoknak a növényeknek a leszármazottai, melyeknek magjai átjutottak a kerítésen és hozzáidomultak a vidékhez. Egyáltalán, a mi vidékünkön valahogy szokás volt alkalmazkodni és aztán beolvadni a más, az új időbe. Mária Terézia idején német földműveseket telepítettek be ide, egész majorságokat és falvakat, de ahogy telt-múlt az idő, ezek a németek nemcsak hogy alkalmazkodtak, de végül egybe is olvadtak a földdel, a nyelvvel, akár azok a virágok a botanikus kertből, így aztán nyoma sincs németeknek a mi vidékünkön, csak a német nevek maradtak meg, melyeknek viselői csehül beszélnek és éreznek. " Hrabal gondolatainak több ágát is érdemes és tanulságos lenne itt kibontani az asszimiláció és a kulturális adaptáció szépen megfogalmazott részletétől az alkalmazkodás, a kulturális ökológiának - táj és ember korrelációja mellett - társadalmi aspektusát is felmutató, jószerével Steward, H. Julius gondolatait tükröző 2 megállapításáig, vagy a szerzetesrendek természetátalakító tevékenységéig. Jelen írásban azonban csak egyetlen mozzanatát kívánom kiemelni a nagy cseh író gondolatának: az ember tájátalakító tevékenységét, s a változó tájban alakuló kultúra kérdéskörét. A természeti környezethez való alkalmazkodás nem jelenti egyszerűen az ember idomulását, sokkal inkább szimbiózisát az őt körülvevő környezettel. Annak megítélése, hogy ebben melyik „oldal" szerepe a domináns, valójában kutatói alkat, habitus kérdése is, s nem csupán a tudományos megítélés változásának tükröződése. A környezet megváltoztatandó és változtatható részét az európai civilizáció igen lassan, szakaszosan formálja át: a mezőgazdálkodás kontinentális kiterjedését biztosító erdőirtások az antikvitástól egészen a XIX. századig tartanak. Az erdő mellett a víz, az áradások visszaszorítása a másik lehetőség a művelhető földterület kiterjesztésére. A Kárpát-medence területén nagyon egyértelmű kapcsolat mutatható ki az erdőirtások és az azok kö1 Európa Kiadó 1996. 163-164. 2 Steward, H. J. 1955.
