Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

ha maga indult útnak, vagy társakkal, csoportosan hagyta el időlegesen lakóhelyét, pl.: búcsúra ment. Másfajta kihívást jelentett az ismeretlen, bejáratlan út, s mást az ismert útvonal. A szárazföldtől az ismeretlen óceán meghódítására induló hajósok egészen más etnopszichológiai tényezőknek voltak kitéve, mint a vásárra, kereskedőútra induló ván­dor. Ennek megfelelően a néphit ilyen vonatkozásokban - térben és időben is - erősen tagolt. Az útra indulás hiedelmei között - a varázslás köréből - a defenzív (védekező) és az expetitív (célt előidéző, elősegítő) eljárásmódok kerülnek előtérbe, mellettük azonban nem lényegtelenek a szerencsejósló hiedelmek, előjelek. 4 Ezek két rétegét alig lehet el­választani egymástól: az általános, bármilyen célú útra vonatkozók nem különülnek el a konkrét utak és célok biztosításának eljárásaitól. (Az utóbbiak közül itt a vásárra indu­láshoz kapcsolódókkal foglalkozom csupán.) Hasonló módon nehéz elkülöníteni a hie­delmek archaikus, pogány előzményekre visszavezethető formáit és a kereszténység kö­rébe utalható cselekvéseket. I. ELŐKÉSZÜLETEK. A SZERENCSE BIZTOSÍTÁSA 1. Az útra való felkészülés jelentősége bizonyára együtt csökkent az utazás veszé­lyességével. De még századunkban is szinte általános volt a templomba menés, imádko­zás, áldozás a hosszú út előtt. Régebben a hosszú útra induló gyakran végrendelkezett is, s az előkészületek a bizonytalan visszatérés lehetőségeit tükrözték. Kletz Károly 1940-ben filmet forgatott a Felső-Tisza tutajosairól, melyben ott sze­repel az a jelenet, amikor a görög pópa megáldja az útra felkészített és feldíszített tutajo­kat. De a szlovák vándoriparosok és árusok útra indulása során is egyaránt szerepet ka­pott a szentelt víz és a víz mágikus tulajdonsága. A tencséni drótos az indulás előtt letér­delt az asztal mellé, imádkozott, s a szentelt vízbe mártott ujjával keresztet vetett. A Javorniky-hegységben és a Kiszuca völgyében a fiúgyermekeknek már születésük órájá­ban igyekeztek biztosítani a vándorlás szerencséjét és lehetőségét: a sütőlapáton dugták ki őket az ablakon, hogy jó vándorló és eredményes kereskedő legyen belőle. 5 A házból kilépő drótos elé vizesputtonyt vágtak, hogy szerencséje legyen. 6 Az árvái szlovák gyol­csosok elindulása előtt feleségük szentelt vízzel hintette meg a szekeret, s a szekérkerék­nél letérdelve az útra indulók együtt imádkoztak. De meghintették szentelt vízzel a lova­kat és a távozó gyolcsosokat is, hogy azok a szekéren el ne aludjanak. 7 A túróci olejkárok elindulásakor a pitvar küszöbére két kanna vizet tett a ház asszonya. Mielőtt a férfi kilépett, az asszony kifelé döntötte a kannákat, „hogy a szerencse épp oly mérték­ben áradjon az útjára." 8 A szerencse biztosítását szolgálták a búcsúlakomák, a rokonsággal, szomszédság­gal való közös lakoma, az ismerősök megvendégelése, vagy a férfiak közös kocsmai ivá­sa. (Lehetőleg hitelbe, hogy az út szerencsés legyen.) Az asszonynép az útra is tele ko­sárral engedte el a férfit, hogy az majd tele tarisznyával térjen haza. 9 A trencséni szlovák drótost indulás előtt mosogatólével mosdatták meg, de szokás volt az is, hogy a szoba közepére állították, aztán az anyja vagy a felesége köréje söpörte 4 Róheim G., 1925. 41.; Szendrey Zs.-Szendrey Á., é. n. IV. 283. 5 Ferko, V., 1985. 5.; Vö. Somogyi M, 1905. 51. 6 Ferko i. m. 28. Idézi Pavlik, Alojz munkáját. 7 Polonec, Andrej munkáját idézi: Gunda B. t 1954. 85. S Csippék J.,1907.261. 9 Utóbbiakhoz: Petercsák T., 1981. 445.

Next

/
Oldalképek
Tartalom