Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

valójában igen gyakran alapvető tevékenységeket jelentenek, amelyek mellett éppen a mezőgazdálkodás a másodlagos - bár nélkülözhetetlen - munka. A fentiek azt jelzik, hogy az esztendő egyik felében a népesség nagyobb része számára kötöttebbek a tevékenységi formák - beleszámítva persze a tájak közötti vegetációs különbségeket, „csúszásokat" is -, s a másik fél esztendő az, amely a felszabaduló munkaerő révén újabb tevékenységi típusokat működtet. (Természetesen egyetlen társadalmi rétegnél sem szakad ily módon, mereven ketté a tevékenységek éves ciklusa!) Az utóbbiban - régiónkban - az erdőmunkáknak van meghatározó szerepe, ami az ősszel felszabaduló munkaerő számottevő részét felszívta.

29 Ez az időszak az erdőirtás, faközelítés és -fuvarozás, a különféle famunkák, valamint a sokféle háziipar és kézműves tevékenység ideje, ami alatt a népesség számottevő része „újratermeli" gazdasági hasznát, elsősorban a más tájak népével folytatott cseretevékenységben realizálható értékek formájában. Ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy ez a tevékenység kiterjedt zónában nem másodlagos jelentőségű, csupán a néprajzi kutatás az, amely - a „hagyományos" paraszti munka mellett - szekunder szerepet tulajdonított neki. Kétségtelen, hogy alapvető mozgatója a termőterületek hiánya, illetve szűkössége és gyenge minősége,

30 ám ez egy több évszázados táji és társadalmi munkamegosztással hitelesített és kompenzált helyzet, ami nem jelentett hátrányt az itt élő népesség társadalmi státusában. Nem csupán a magyarországi háziipar megújítására tett javaslatok fogalmazták meg tényként ezt a helyzetet,

31 de nagyon találóan jellemzi - megítélésem szerint - az etnográfus Herkely Károly is a gömöri erdővidékről szólva: „...a sokféle erdőhasználat folytán az erdővidéken a proletár többnyire jobb módú volt, mint a sík vidékek hasonló föld nélküli agrárproletárja".

32 Az alkalmazkodási formák széles skálája - egy határig - képes volt a foglalkoztatás megoldására is, az új országhatárok trianoni megvonásáig, majd a II. világháborút követő hibás gazdaságpolitikai döntések által előidézett marginális helyzet végleges megmerevedéséig. Úgy vélem, hogy a magyar néprajz mellett közgondolkodásunkban is jelen van a domb- és hegyvidéki életmód „másodlagosságának" - történetileg kialakult - elfogadása, ám ennek kibontása nem lehet jelen tanulmány feladata. A föld birtoklásának fontosságát hangsúlyozó paraszti mentalitás, s ennek a tudományban és az irodalomban való nyomon követése ugyancsak önálló tanulmány témája lehetne. Magam csupán azt kívánom hangsúlyozni, hogy az Északi-középhegység, s a vele északról érintkező zóna

33 népi kultúrájának egyik legfőbb sajátossága éppen a tradicionális mezőgazdálkodás és az egyéb tevékenységi formák között fennálló viszony - ezek kapcsolata, arányai a hagyományos műveltség táji tagolódásának egyik fő nyomjelzője. A kettő aránya, összefüggése, s a műveltség egészére gyakorolt hatása ebben a régióban minden lokális néprajzi vizsgálat alapkérdése. Ezt a tradicionális műveltséget éppen az a viszony teszi sajátossá, ami a hagyományos földművelés és állattartás, valamint a háziiparok, a kis- majd a 29 Gönyey S., 1940. 228-229.; Petercsúk T., 1982-83.384.; VtgaGy., 1986. 112. 30 Rácz szerint a 20. század elején az 5. kat. holdon aluli paraszti üzemek keresetkiegészítésre szorultak. Rcícz /., 1980. 31.; Borovszky Samu Borsod vármegye leírásakor így fogalmaz: „Be kell vallani, hogy a lakosság feldarabolt szántóföldjei talajának silány volta miatt, kényszerítve van, hogy látszólag kárhozatosan - a földművelésen kívül - más foglalkozást, mint pl. fuvarozást, faeszközök készítését tekintse jövedelme biztosabb forrásául". Borovszky S., 1896. 411. 31 GaulK., 1902. 75. 32 Herkely K., 1941. 263. 33 Kovacevicova, S. 1981. 87.