Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

Ezek jelentős része valóban az egyes városok piacaihoz kötődött,

138 ahol az egyén vagy kisebb-nagyobb csoport a munkaerejét bocsátotta áruba.

1

"'

9 A munkaadó itt juthatott legolcsóbban munkaerőhöz,

140 de nagy jelentőséggel bírtak ezek az elszegényedett népesség számára is. Nem véletlen, hogy pl. a Bükkalja lakói a Mária Terézia-féle úrbéri összeírásokban az egyes települések előnyeként, szerencsés adottságaként említik a miskolci piac közelségét, ahol a maguk számára kétkezi munkát találhatnak.

141 Ugyanakkor ennek ellenkezőjéről panaszkodnak Nagyvisnyó (Borsod megye) lakói (1771): „Káros fogyatkozásunknak tarttyuk azt, hogy a Városokhoz távol vagyunk, az honnat pénzt kereshetnénk kézi munkával vagy egyéb képpen...".

142 Ám nem csupán a miskolci emberpiac, „derékpiac" volt gyűjtőhelye a munkaerő-feleslegnek, hanem olyan „központjai" is kialakultak, mint a pesti Duna-part emberpiaca, amelyet a szlovák munkások gyülekezőhelyének tartottak,

143 vagy Vác piaca, ahol ugyancsak százával álltak a napszámra várók.

144 Itt azonban a hagyományos táji és társadalmi munkamegosztás kereteinek sajátos, lokális adottságaival is számolnunk kell (pl. a hegyaljai szőlők extraneus birtoklása). Időszakos munkásvándorlások a mezőgazdaságon kívül „Specializálódott" csoportok Bár a summás- és szőlőmunkák bizonyos típusai igényelnek némi speciális jártasságot - legalábbis a munkaerő egy részétől -, mégis, az eddig felsorolt munkákat zömmel az jellemezte, hogy technikájuk, fogásaik egy általános paraszti tudás, munkaismeret részeit képezték, ily módon könnyen „behelyettesíthetők" voltak a munkában részt vevő személyek is. Ez jórészt abból fakadt, hogy a mezőgazdasági nagybirtok lényegében ugyanazt termelte, mint a parasztüzem, csupán mennyiségi mutatóik különböztek egymástól. A vagyoni helyzet - lényegében az ipari növények és a gépek elterjedéséig többségében nem jelentett eltérő munkamódszereket, így a vándorló munkaerőt a mezőgazdasági üzemek többsége magába olvaszthatta. A vándorok igen gyakran nem is csupán egyféle munka elvégzésére szegődtek. Balassa István a vándoraratókról mutatta ki, hogy a gabonaneműek betakarítása mellett, a 18. századtól, számos más munkába is bekapcsolódtak: ingyen, csekély bérezésért, bizonyos növénykultúrák esetében pedig (széna és takarmány, kukorica, burgonya, répa, repce, cirok, kender) részes müvelésként.

14 A summások esetében közismert a sokirányú munkavégzés. Mindez nem jelenti, hogy ne lettek volna már korábban is specializálódott csoportok, amelyek általában ugyanannak a munkának az elvégzésére vándoroltak és vállalkoztak. Magda Pál a múlt század elején jegyzi fel a mecenzéfiekről: „kapállásra, mellyről híresek is, messze földekre eljárnak."

146 Balassa Iván hívta fel a figyelmet arra, hogy jelentős szerepük volt Tokaj-Hegyalja szőlőművelésében is: olyan területeket teraszoztak, fogtak müvelés alá, amelyek szakszerű munkát igényeltek, s nem lehetett azt 138 Dankó !.. 1978. 277-278.; Kós K., 1972. 30. 139 Katonai., 1965. II. 388.; Dankó l, 1985.20-21. 140 Balassa!., 1985. 85 141 VigaGy., 1986. 109-110. 142 BmÁL. Acta Pol. XXII. I. 364-45. 143 Balassa!., 1985. 85. 144 Pesovár Ernő gyűjtése, 1952. Palóc Múzeum Adattára 51.6. 145 Balassa!., 1985. 234. 146 Magda P., 1819. 397-398.