Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

A fő mozgásirány melletti sokszínűségre alább részletesen visszatérek, ám itt néhány más mozzanatra is utalnom kell! Mindenekelőtt jelezni kell, hogy a hegyvidék túlnépesedése csupán relatív,

9 a mezőgazdasági munkaerőben pedig - a 19-20. században feltétlenül - erőteljes túlkínálat van,

10 ami kizárja a munkaerő kiegyenlítődésének automatizmusát. Elsősorban a szomszédos nagytájak hagyományos összerendeződését kell e folyamat mögött sejtenünk, ami kistájak, települések többgenerációs kapcsolataiból, tapasztalataiból épül, de amelyet erőteljesen befolyásolnak - akár évente más-más módon - a helyi terméseredmények, a megélhetés egyéb erőforrásai, lehetőségei is. Emellett a hegyvidéki zóna is meglehetősen tagolt, változatos megélhetési formákat kínál, így a munkaerő jelentős része a régión belül is munkát találhatott. Vagyis nem feledhetjük, hogy a munkaerő migrációjának meghatározó trendjei összetett mozgások, sajátos társadalmi vektorok eredőiként értelmezhetők csupán, s nem két nagytáj munkamegosztásának automatizmusaként. A munkaerő vándorlásának egyik legfőbb rendező elve a vegetáció éves ciklusa. Erre a hazai irodalom már igen korán felfigyelt, s már Bél Mátyás felhívja rá a figyelmet. Az árvaiak és liptóiak kétszer is aratnak nyaranta - írja. - Először a síkságon, ahová csapatosan vándorolnak, majd miután itt elvégezték a munkát, a hegyeken aratnak.

11 Fényes Elek arra hívja fel a figyelmet, hogy a Bükk belsejében 8-10 napot késik a növényzet érése az Eger környékihez képest,

12 Bozena Nemcova pedig a nógrádi szlovákokról jegyezte fel: „A szénakaszálás után hazamennek a hegylakók, még otthon is el akarják végezni a munkájukat aratás előtt."

13 Hőke Lajos a felvidéki aratókról jegyzi fel, kiket „...a felföld áraszt az alföldre a nyári takarás idején, részes aratásra, cséplésre, nyomtatásra. Ezek az itt megszolgált gabonával s kaszálási napszámmal évi élelmüket az uraságoknál megkeresik, s egyszersmind saját takarást munkájukat, mely zord éghajlatuk alatt az alföldinél egy hónappal későbbre esik, bevégezhetik."

14 Részletesen taglalja a kérdést a múlt század végi mezőgazdasági szakirodalom: „Éghajlati viszonyainkat vizsgálva feltétlenül számításba kell venni, hogy a tengerszinttől számított 100 méterenkénti emelkedésekkel - állapította meg a korábbi szakirodalom - a termesztett növények virágzása, de még a vadon termőké is 3, érése pedig mintegy 6 napot késik. Hasonló eltolódás következik be a szélességi körök egy-egy foknyi (111 km-es) emelkedésével is. Általában országszerte tavasszal, március közepétől április közepéig vetnek, a Felvidéken azonban többnyire „kihúzódik a vetés egészen május második felére." A szélső pontokat tekintve a zabvetés idejében pl. három, az őszi rozséban 1,5 hónap, a szőlő virágzásának idejében 3—4 hét, a rozs aratási idejében a 2,5 hónap, a tengeri érésében 5-6, a szüret idejében pedig 6 hét az eltérés az ország egyes legdélibb és legészakibb vidékei között.

15 A mátrai falvakban az Alföldről, az ott elvégzett aratásból hazatérve kezdték el a gabona betakarítását,

16 a Barkóságban 8-10 napot késik az aratás Eger és Miskolc vidékeihez képest.

17 A zempléni Hutákból Nyíregyháza környé9 Rácz /., 1980. 20. skk.; Faragó T., 1977. 187. 10 Orosz István eredményeit összegzi: Rácz ]., 1980. 32-33. 11 Balossal., 1985. 35. 12 Fényes E., 1851. 1. 28. 13 Nemcová, B. 1852. 29. 14 Hőke L., 1886. 1449. 15 Idézi: Füri., 1976. 172.; Vö. még: Györffy /., 1928. 3. 16 Dobrossy I.-Viga Gy., 1978. 31. 17 Paládi-Kovács A., 1982.51.