Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

akár távoli tájakon is felvállalhattak. Különösen a kis határú, hegyi falvakban a fogatosok megkülönböztetett helyzetet élveztek, lényegében vállalkozói státust biztosítottak önmaguk számára, megteremtve ezzel a gazdasági és társadalmi előrejutás esélyeit. Bár - mint többször utaltam rá - a fuvarosok zöme a szegényebb rétegből kerül ki, mégis, tevékenységük hordozza a megsokszorozódás lehetőségét. Itt persze igen nagy különbségek alakultak ki: a 20-30 lóval fuvarozó, több szolgával rendelkező jolsvai furmányost széles gazdasági szakadék választja el a Cserhát vagy a Bükk egylovas fuvarosától, de a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyük közelíti is őket egymáshoz. „A Bükkben a fuvaros az úr!" - mondták, s ez nemcsak a szó anyagi-társadalmi értelmében volt igaz, s nemcsak a Bükk hegységben: a fuvarosok a legtöbbet látott, legtapasztaltabb emberek voltak, akik a világ eseményeiben jobban eligazodtak, s hamarabb tudtak igazodni a gazdasági változásokhoz is. Több „szabad vegyértékkel" rendelkeztek, szélesebb skálán tudtak bekapcsolódni a különféle gazdasági folyamatokba, történésekbe, mint a parasztemberek. Ok voltak a legmobilabbak: a szó gyakorlati és társadalmi értelmében egyaránt. Jelentős rétegük számára ez persze csak viszonylagos jólétet jelentett, mert a hegyi falvak jelentős része szegény volt, ám éppen ezért a fogatolható állat megszerzése, s a fuvarosság elérendő cél és modell, sajátos életstratégia volt az itt élők számára. A fuvarosság jelentősége természetesen a fogatos ember anyagi megbecsüléséből is adódott. (Természetesen itt főleg a recens adatok alapján fogalmazhatunk, mert a 1618. században a fuvaros fogalmát tágabban kell értelmezni a közelmúltnál.)

157 Az erdőmunkánál a fuvaros általában háromszor-négyszer annyit keresett, mint egy gyalogmunkás, de jelentős haszonra tehetett szert a fa, mész fuvarozásával, sőt a termelőtevékenységet folytatók javainak szállításával is. Ha fát, meszet fuvaroztak, akkor - a távolságtól függően - 2-10-szeres haszonnal adták tovább a szállított árut. A fuvaros foglalkozás rendszerint apáról fiúra öröklődött, s a fiúgyerekeket 10-12 éves korukban már magával vitte apjuk az útra. 13-14 éves korukban már gyakran önálló fuvarba jártak. Ez nem csupán a szekerezés és az árucsere gyakorlati ismereteinek megalapozását jelentette, hanem gyakran a nyelvtudásét is: pl. a felvidéki szlovák fuvarosok több nyelven is beszélő lovas-szekeres gazdák voltak.

158 Megismerkedtek a tapasztalatok átadását is segítő belső kommunikációval, s már ekkor találkoztak a „vásárlókkal", ill. azok gyerekeivel, akik aztán a szállításban és a kereskedelemben az ő partnereik, megbízóik, vásárlóik lettek. De a fuvarosok általában is világot látott, az átlagosnál szélesebb látókörű emberek voltak, s pl. a gömöriek jelentős része iskolázott is volt.

159 Sokat láttak és tapasztaltak, pénzzel bántak, számolni, általában írni is tudtak, akik megismerték más tájak népét, termeivényeit, gyakran szokásait és gesztusait is. Sajátos, rendszeres vándorlásaik nem csupán eltérő adottságú és kultúrájú tájak népe között teremtett „hidat", hanem állandó kapcsolataik révén saját kultúrájuk is nyitottabb lett.

160 Hogy a távoli tájak árucikkeinek sorát kicserélték, arról a kereskedelem története számtalan módon tanúskodik. Ám nem kevésbé lényeges az a hatás, amit az egymással való találkozás, a hírek, információk, tárgyi és szellemi javak cseréje jelentett, s amely nem csupán más tájak népének kultúrájára hatott, hanem visszahatott saját műveltségükre is, s alapvetően befolyásolta egy-egy vidék anyagi-szellemi felemelkedésének lehetőségeit, kultúrájának színvonalát is. Az utazás, szállítás lassú tempója, a megállások elősegítették 157 Gallo i. m. 70. 158 Kecskés i. m. 226. 159 Galla i. m. 80. \60 Szabói, m. (1969) 237.