Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

6. A csempészetről Ahol az emberi igények, szükségletek kielégítését tilalmak akadályozzák, ott mindig megjelenik a rejtett, illegális beszerzés, a feketekereskedelem is. A tilalmak felértékelik a hiányzó javakat, s vannak, akik vállalják az ezzel járó kockázatot. A vámok, határok, a gazdaság fejlődését kísérő állami monopóliumok, jövedékek többféle nyersanyag és késztermék bekerülését segítették az illegális kereskedelembe. Ilyen volt, s ilyen ma is a dohány, ill. dohányáru, mivel a megtermelt dohány felvásárlása és a feldolgozott termékek értékesítése állami monopólium. Ausztriában 1851-ben jelent meg a dohányjövedék, 1867-ben kiterjedt Magyarország területére is. Vidékünkön serkentőleg hatott a csempészetre, hogy az első világháborút követő határmegvonások nem vették figyelembe a tájak között kialakult munkamegosztás és csere szerkezetét. A csehszlovák-magyar határ a síkvidék és a Felföld több évszázados együttműködését szakította szét, még akkor is, ha a termelés fejlődése az egyes tájakon belül is biztosított bizonyos önellátást. Különösen nehéz helyzetbe kerültek a Bodrogköz szlovákiai oldalának határ menti települései, amelyek népessége évszázadokon át Sátoraljaújhely gazdasági vonzáskörzetébe tartozott, s az új határok között kialakult lokális központ megközelítése számára nehéz feladatot jelentett."

3 A trianoni döntés következtében létrejött Csehszlovákia délkeleti része és Magyarország érintkező területe között az illegális „csere" tárgya elsősorban az élelmiszer, az élő állat és az iparcikk volt. A szlovák oldalról főleg az utóbbit adták el haszonnal, míg Magyarországról az állatok és a gabona jelentettek hasznot. Annak ellenére így van ez, hogy a Felső-Bodrogköz és a mai Kelet-Szlovákia területe jószerével ipar nélküli mezőgazdasági vidék volt, aminek termelésére megnövekedett terhet rótt az új csehszlovák állam átrendeződő gazdasági térszerkezete. A magyarországi élelmiszer részben a fentebbjelzett piacokat pótolta, részben pedig haszonnal továbbadható volt. A két világháború között a magyarországi lovaknak volt a legnagyobb értéke a szlovák területeken. Ez az időszak egészében is váltást jelent az igaerőben: a falvak jelentős részében még igázott magyar marha a második világháborúig mindenütt eltűnik a paraszti üzemekből. Voltak kupecek, de egész családok is, akikről mindenki tudta, hogy illegális állatkereskedelemmel foglalkoztak. (Adatközlőm szerint sikeres tevékenységükhöz feltétlenül kellett a helyi határőrizet, ill. egyes vámosok cinkossága.) A kupecek - a radiak szerint faktoremberek - a határ mindkét oldalán jó kapcsolatokkal rendelkeztek, s az állatoknak a határon való éjszakai áthajtása csupán egy láncszeme volt a hoszszabb cselekvéssornak. (Nem volt ritkaság, hogy lopott állatok tűntek el nyomtalanul az országhatár másik oldalán.) Főleg a nóniusz és a lipicai lovak voltak keresettek. „Apám, mikor hazajött Amerikából (elment 1914-ben, hazajött 1922-ben) lovat szeretett volna venni, mert nem volt lovunk. Volt itt egy család, akiről tudták, hogy foglalkoznak azzal, hogy lovat hoznak át Magyarországról. Apám meg is állapodott velük; nagy pénz volt akkor, mert 13 ezer koronáért hoztak egy pár lovat. De a Hortobágyról hoztak olyan 4 éves lovakat, hogy még patkó sem volt annak a lábán! Volt itt is jószág, de igazán szép ló nem volt. Mástól is hallottam, még gyerek voltam, hogy Erdélyből is hozott két pár szép pej lovat. De ilyen három pár ló nem volt a környéken, mint ezek!""

4 Más adatközlők is úgy tudják, hogy főleg a Hortobágy környékéről kerültek lovak a Felső-Bodrogközbe. 112 Takács L, 1964. 398. A dohánycsempész alakjához: Kiss L., 1981. 332-345. 113 Vö. Viga Gy, 1994. 243-247. 114 Váradi Ferenc, Kistárkány. Szül. 1910.