Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

A házaló gyümölcsösök, dinnyések, alkalmi árusok mellett a vándorok alakját jól kirajzolja az emlékezet a Bodrogköz régi falvaiban és országútjain is. Közismert tevékenységüket itt nem részletezem, hanem elsősorban eredetükre, helyükre kívánok kitérni, vagyis arra keresem a választ, hogy e vándorok milyen más tájak, vidékek népével kapcsolták össze a bodrogközi falvak népét, kultúráját. A vándorárusok egy csoportja lakóhelye természeti javaival kelt útra. Közülük meg kell említeni a sóval kereskedőket: bár a só állami jövedelem volt, AknaszlatináxóX szekereken is hordták azt falvainkba. A kockasót leginkább terményért, élelemért cserélték el. Sajátos alakja volt a tájnak apiókás (piócaárus), aki a tokák sasos, nádas medrében gyűjtötte szegényes megélhetéséhez a népi gyógyászat régen nélkülözhetetlen kellékét. A természeti kincsek feldolgozásának egyszerű „vegyészei" voltak a kidimászosok, kátrány- és gyantaárusok, akik főleg a Kárpátok fájából nyerték portékájukat. Szlovákok és ruszinok voltak, akik hosszú szekereiken hordókban hozták a kulimászt.

99 Jellegzetes vándorai voltak a vidéknek a meszesek, akik főleg Ladmócról származtak. (Elvétve vannak adatok ruszinkói mészárusokra.) A Bodrog menti faluban már a 18. század derekától adatolható a mészkő égetése,

100 a sajátos iparágnak századunk 30-as éveiben a bodrogközi erdők kiirtása vetett véget: drágán lehetett beszerezni a kemencék fűtéséhez szükséges faanyagot. A gyenge, köves határ miatt a ladmóciak igen jelentős része a mészért cserélte el a megélhetéshez szükséges kenyérgabonát, az állatok szemes takarmányát, s így szerzett némi pénzt a család számára. Főleg tavasszal és ősszel házaltak a mésszel, amikor a nagytakarítások időszaka volt: leginkább a húsvét előtti hetekben. Az év többi időszakában főleg kereskedőknek fuvarozták a meszet, ill. az építkezésekhez megrendelt anyagot szállították. A Bodrogközön kívül bejárták a ladmóci meszesek az Ung-vidék falvait, elmentek Ungvár irányába, a magyar időben Újhely és Sárospatak felé, nyugati irányban behatárolta kereskedésüket a debrődi meszesek tevékenysége.

101 Szerepüket az 1930-as évektől a bodrogszerdahelyi mészgyár vette át. A háziiparok közül szembetűnően hiányoznak a textíliákkal, gyolccsal kereskedők: falvaink vászonból önellátók voltak, fölös termékeik legfeljebb piacon, vásárban cseréltek gazdát. Többségükben önmagukat látták el a falvak faeszközökkel is, csupán halvány emléke él - Nagydobrony járomkészítői mellett - házaló szlovák faárusoknak, akik finom kéziszerszámokat, gereblyéket és szerszámnyeleket hoztak a két háború között erre a vidékre. Lényegesen kiterjedtebb volt a gömöri bordások hatósugara, készítményeiket leginkább vándor sonkolyosok hozták és adták cserébe a méhészek viaszáért. Mások szerint vándor bordások jártak, akik sonkolyért adták a szövőszékek becses tartozékát.

102 De jöttek bordások, akik pénzért árulták a szövőbordát: háton hozták portékájukat. Bizonyos azonban, hogy a bordások nemcsak a sonkoly kereskedelmében vettek részt, hanem az emlékezetben összekapcsolódik alakjuk a barkácsokkaX, barkácsolókká] is. (Rad, Szentmária, Szolnocska, Zétény): ők fojtották le a köpűs és kasos méhészek arra szánt állományát és nyerték ki a mézet és a sonkolyt.

103 Az emlékezet szerint a sonkolyosok gömöri szlovákok voltak, de említenek Somodiba való magyarokat (Abaúj vm., Szepsi közelében) és távoli, Nyitra környéki szlovákokat is. 99 Az Ung-vidék vándorárusaihoz bőséges adattal: Bodnár L., 1993. 29-32. 100 Takács P.-Udvari /., 1995. 101 Görcsös M, 1979. 103-107. 102 Összegzőén: Praslicková, M. 1979. 103 GeöczeS., 1896. 119. A szomszédos Ung-vidék barkácsaihoz: Bellon T, 1989. 25-26.