Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

A vásznak ritkán kerültek piacra. Voltak zsidó boltosok Helmecen, Újhelyben, Ungváron, akik megvették a szövött abroszokat, kendőket, s voltak asszonyok, akik - főleg varrottas - textíliákat készítettek eladásra. Azt tartják azonban, hogy csak szükségből adták el a vásznakat, mert kellett az a staférba, meg elállt a szekrényben. Az 1950-es években mindenütt abbamaradt a szövés-fonás, legfeljebb rongyszőnyegek készültek a régi szövőszékeken, s lassan kikoptak a régi szőttesek is. (Maradékuk összegyűjtése sürgős Jeladat lenne a királyhelmeci múzeum számára.)

88 Karakteresebb tevékenységnek tűnik a gyékénymunka, amit egyszerű formában minden víz menti településen készítettek, főleg a szegényebb emberek, de kistáji központja Kisgéresben alakult ki. Az archaikus református falu jellemző műveltségi jegyeként tartják számon vidékünkön a gyékénymunkát. A géresiek a közeli községek határába jártak el megszedni a gyékényt: Szentmáriáról, Radból vitték, de elmentek a nyersanyagért Zétényig is. Úgy tartják, hogy titokban tartották a gyékényszövés tudományát. „Csinálta Kisgéres és olyan titokban tartotta, hogyha maga három nap is ott volt, meg nem mutattak még egy sodrást sem és semmit az ég adta világon. Arra nekik volt külön egy helyiség, az volt a titok.

89 Tréfásan azt is említik, hogy a kisgéresiek szigorú endogámiájának az volt az oka, hogy a gyékényszövés tudománya ne kerüljön ki a faluból. A géresiek különböző méretű gyékénytáblákat készítettek: ezt használták az ekhós szekereikre Ladmac meszesei és másfajta szekeresek is. Ezt vásárolták meg Erdőbénye kőbányászai: letakarták vele a nagyobb tömböket a kiszáradás ellen, mert a száraz kő a megmunkálás során repedt, töredezett. Készültek gyékénytakarók a dinnyések, dohányosok melegágyaihoz, s másfajta kertészeknek is. Divat volt a két háború között a bodrogközi szobákban a szépen szőtt ágyelő és faltakaró, falvédő: cifra geometrikus mintájuk az egyes készítőket dicsérte. Hasonlóan készültek a lábtörlők is. Fontak méhkast, szakajtót is, ezt azonban a bodrogközi cigányok tudták legjobban. A géresiek a gyékénylapok szövésére szakosodtak elsősorban.

90 Az árterek, vízpartok vesszője fontos nyersanyag volt a kosárfonáshoz, a Tice és a Karcsa partjai nagy tömegben adták a jó minőségű vesszőt. A kosarak is saját használatra készültek elsősorban, s főleg cigányok hordták csak árulni a készítményeiket. Pl. Perbenyikben - a krumplis, gyümölcsös stb. kosarak mellett - fonott székeket, asztalokat is készítettek a kosaras cigányok. A bodrogközi erdők kiirtásával a vidék népe számára a. fa és a fatermékek egyre inkább más tájakról voltak beszerezhetők. Amíg a 18. század végén a víz menti települések lakói a tél folyamán még igen sok ölfát vágtak, szőlőkarót faragtak, s épületfát készítettek, addig pl. Véke, Kisgéres, Kiskövesd, Nagygéres behozatalra szorult a faanyagból. Pl. Rad - hasonlóan a két világháború közötti évekhez - Szentmária erdejéből pénzért pótolta hiányzó fáját.

91 Az épületfa mellett pl. szárazmalom alkatrészeinek az Alföldre szállítására is vannak adataink a 18. század derekán, Imreg úrbéri bevallása pedig arra utal, hogy fából csinált edényeket vittek a faluból a Tisza mentére.

92 A bodrogközi falvakban nincs nyoma számottevő faiparnak. Zétényben slippert és hordódongát faragtak a Fux-birtok erdejéből, de a gazdálkodás és a háztartás fatárgyai88 Vö. Kántor M., 1961.; Siska J., 1986. 89 Majtkrics József, Szentmária. Szül. 1923. 90 A bodrogközi gyékénymunkához: Ébner S., 1929. 109-112.; Kántor M, 1929. 113.; Nagy É., 1971. 131-140. 91 Udvari I., 1992. 81-84. 92 Zm. Lt. Loc. 45. Nr. 160. Takács P.-Udvari /., 1995.