Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)
ELŐSZÓ
rolni, s aztán tavasszal újat - általában olcsóbbat, gyengébbet, fiatalabbat - vettek, s azt fél esztendő alatt ismét értékesíthetővé nevelték. Egy jobb gazda, aki 5-6 növendék vagy hízó jószágot tartott, egyet-kettőt megcserélt ilyen módon ősszel, ill. tavasszal. Általános gyakorlat volt, hogy a vásárokon olcsóbb és gyengébb jószágot vettek, amit a következő ciklusban feljavítva adhattak tovább. Valamennyi településünkön volt egy-két család, akik az állatok adásvételéből, elsősorban azok kisebb minőségi különbségeinek kihasználásából, értékesítéséből éltek. Az őszi vásárok jórészt az állatkereskedelmet szolgálták. Pl. Zemplénben ősszel minden hónapban volt vásár, ahova alkalmanként 6-700 darab jószágot is felhajtottak. A környező falvakon kívül eljártak ide Máramarosból, Ungvár felől, Szlovenszkóból és Ruszinszkóból is a vásárlók, különösen az állatkereskedők, ill azok megbízottjai. A vásárt a Bodrog-parton lévő vásártérről az áradás olykor a partos részre szorította. Sajátos kereskedőréteg bonyolította az állatok forgalmát: egyik része önmaga, más része állatkereskedők és vágóhidak számára. A sertéskereskedelem fő bonyolítói Kassaújfalu szűrös kupecei voltak, alakjuk elevenen él falvaink népének emlékezetében a két háború közötti időszakból. 86 Ezek szlovákok voltak, s egy-egy vásárról Királyhelmecen hetente volt sertéspiac - 60-80 sertést is felvásároltak. Bélyben vagy Perbenyikben bevagonírozták az állatokat, s úgy szállították el azokat a vágóhidakra. A 30-as, 40-es években már teherautókon is felkeresték a sertéstartó falvakat (Bodrogszentes, Nagygéres, Dobra), s maguk szállították el a megvásárolt jószágot. A felső-bodrogközi sertéstartás főbb piacai Zemplén, Királyhelmec, Újhely és Terebes voltak, a szarvasmarhák viszont Ungváron számíthattak leginkább vásárlóra. A marhakereskedelemnek is megvoltak a vándorkupecei, felvásárlói, többségük ugyancsak a nagyobb vágóhidak megbízásából. Üzletkötésüket gyakran segítették alkuszok, kortesek (Nagybári), akik igyekeztek leverni a jószág árát, valamint a hajcsárok, akik lábon hajtották el a megszerzett állatállományt. A két háború között a szarvasmarhák is vagonba kerültek a vasútállomások felhajtóin, s vasúton tették meg útjukat a Kassa környéki vágókig. A nagyszarvú sőre marhák, ökrök a második világháborúig a Bodrogköz fontos kiviteli cikkét jelentették. A lókupecek zsidók és cigányok voltak, parasztemberek csikót vettek elsősorban, s csak szükségből adtak el lovat. Kivételt képeztek a remondák, amelyek mind a magyar időben, mind a csehszlovák állam idején jelentős bevételt jelentettek lótartó falvaink számára. 4. A háziipar termékei A Bodrogköz háziipara jobbára az önellátást szolgálta, s alig mutathatók ki a kézművességre való szakosodás nyomai. Termékeik alkalmanként mégis megjelentek a vidék kereskedelmében: közvetlen vagy közvetett csere formájában cserélve gazdát. 87 Falvaink asszonyai jeles szövő-fonó hírében álltak. Sajnos a Felső-Bodrogköz szőttes anyagának összegyűjtése és tudományos feldolgozása nem történt meg a magyarországi oldalhoz hasonló szinten, de a rendelkezésünkre álló adatok azt jelzik, hogy olyan helyi stílus nem alakult ki településeinken, mint Cigándon. Bodrogszentesröl vannak adataink igényesebb, rózsás szőttesek készítésére, az egyszerűbb szedett csíkos vásznakat azonban falvaink közönségesen készítették. 86 Tevékenységükről összefoglalóan: Márkus M., 1977. 365-391. 87 Zemplén vármegye háziiparáról: Wekerle S., 1900. 370-372.
