Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

sokból. A bodrogközi szegénységnek igazából nem sikerült megkapaszkodnia a mezőgazdálkodásban a közös gazdaságok létrejöttéig eltelt pár esztendőben. (Szerepet játszott ebben az is, hogy a bécsi döntések után, a háborút követő konszolidációig a térség az 1920-ban megszakadt körülmények közé igyekezett [újra] beilleszkedni - váltakozó sikerrel, hiszen a háborús évek nem tették lehetővé a normális vérkeringés újjászervezését.) A háborút követő éveket az egyes paraszti rétegek és csoportok is igen változó módon élték meg. Legszembetűnőbb a ruszin kolonisták nehézsége volt: bár földet kaptak, nem volt termelési tapasztalatuk, valójában nem értettek ehhez a munkához. (ÉszakZemplénből is a legszegényebb réteg települt át.) „Ezek itt nagy darab földet kaptak, de majd meghaltak rajta éhen. Egy tehénkéjek volt, hívtak mindenkit, hogy menjenek segíteni nekiek szántani. Nem tudtak mit kezdeni vele, nem értettek hozzá."

84 A közös gazdaságok (JRD, majd Státni) az 1950-es években alakultak, vidékünkön először Leleszen. Szentmárián 1953-ban alakult, Kisdobrán csak 1956-ban. Az első közös gazdaságok komoly állami dotációval indultak, többségük mégis szétzüllött, s azokat - az 1950-es évek végén - újra kellett szervezni. Párhuzamos volt azonban ez a folyamat az ipar és a közlekedés újjáépítésével és bővítésével, aminek következtében igen sokan vándoroltak el - előbb időszakosan, később véglegesen - a falujukból (Kassa melletti vasgyár, Hencfalva, Ágcsernyő stb.). A kontingent (beszolgáltatás) ugyancsak sújtotta a falu népét, siettetve a szövetkezetesítés folyamatát. Már a JRD-k megalakulásakor hagytak 0,5 hektár háztáji földet a tagoknak, amelyen minimális - főleg önellátást szolgáló - gazdálkodás folyt. Bár megmaradtak azon a régi termeivények is - pl. korai krumpli, káposzta -, egyre többen próbálkoztak a zöldségfélék, paprika, paradicsom termesztésével. Intenzívebb művelés, valamint állami felvásárlásra történő jószágnevelés csak az 1980-as évek elején alakult ki. Külön vizsgálatot érdemelnie az 1990-es évek változása, ami sok tekintetben emlékeztet a magyarországi folyamatokra. A fiatalok nem kívánnak visszatérni - kevés kivétellel - falujukba, a tőkehiány és az értékesítés bizonytalansága nem tette vonzóvá a mezőgazdálkodást. Az idősebbek közül igen sokan visszaigénylik földjüket, a munkaerő- és tőkehiány azonban őket is sújtja. Egymással összefüggő gazdasági, társadalmi, politikai folyamatokat indukált ebben a térségben is - azok minden ellentmondásával - a 20. század, melynek vizsgálata inkább szociológiai feladat, jóllehet tanulmányozása fontos tanulságokat rejthet a kultúra változásának vonatkozásában is. Adatok az állatkereskedelemhez Az ármentesítés hatására erősen megnőtt falvaink ló- és szarvasmarha-állománya is, s az eladásra tenyésztett állat a paraszti üzemek legfontosabb és legkönnyebben mobilizálható értékét képezte.

85 A vásár a bodrogközi ember számára elsősorban az állatok - főleg ló és szarvasmarha - adásvételét jelentette, de megkülönböztetett helyük volt annak a gazdaság egészében is. A tartás célkitűzései, s haszna persze egészen mások a tehetős paraszti réteg számára, mint a törpeparcellán gazdálkodóé, vagy a nincstelen, de egy-egy állatot féltve nevelgető zselléré. Az eladásra nevelt jószág tartása a parasztgazdaságok éves periódusaihoz igazodott. Általában szívesen adtak el igás jószágot ősszel, hogy ne kelljen takarmányt vásá84 Körtvclyes, Szentmária. 85 DókaK., 1977. 119-120.