Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)
ELŐSZÓ
elválik, de közel sem annyira hangsúlyos a különbözősége a bodrogköziek számára, mint a Latorcán túli falvaké. Ritkábban bukkan fel a vízen túl tájfogalom a Tisza mente településein: túl a Tiszán összetételben említik elsősorban a Tiszántúl területét, falvait. (A Tiszántúl tájfogalom nem igen használatos vidékünkön.) A kelet-délkeleti oldalon tapintható ki a hagyományban a táj természetes, ill. kulturális határának viszonya, de úgy tűnik, hogy Csapig nem tart a Bodrogköz a vélekedések szerint, s nem éri el a Latorca, ill. a Szernye vonalát, jóllehet a két Dobronnyal falvainknak aránylag szoros gazdasági kapcsolatuk volt. Mindezek természetesen szubjektív vélekedéseken alapuló megállapítások, az azonban nem kétséges, hogy a Bodrogköz természetes határai az itt élők táj szemléletében egyértelműek, amihez képest mind a táj belső tagolódása, mind a műveltségi határok sokkal változóbb, s kevéssé egyértelmű differenciákat jelentenek. Pontos, árnyalt kép megrajzolása azonban talán egy táji néprajzi monográfia összegző fejezetében lenne megalkotható, a kutatás jelenlegi stádiumában aligha. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a regionális összevetésekre alkalmat adó atlaszok térrácsa nem elég sűrű szerkezetű a belső tagolódás jellemzésére, de - éppen a vizsgált vidék helyzeténél fogva - még a magyar-szlovák-ruszin/ukrán etnikus jegyek egyértelmű körülhatárolására sem. A történeti-néprajzi módszerrel aránylag egyértelműen megragadható két évszázad alatt bekövetkező változások lényege, az, hogy a - lélekszámában is növekvő - népesség (lásd alább) elhódítja a termelőmunkájához szükséges földterületet a természettől. Ez a munka valójában kettős: a Bodrogköz kapcsán legtöbbet említett lecsapolás és vízrendezés mellett nem elhanyagolható az erdők kiirtása sem. Ez a kettő összefügg persze egymással, s része egy kárpát-medencei folyamatnak, ami valójában feltételét jelenti a feudális termelési mód felszámolásának. 16 A korábbi vízrendezési kísérletek után nyilvánvaló, hogy a folyamrendezésnek feltétele volt az a társadalmi felhajtóerő, ami ennek szükségességét a polgári fejlődés feltételeként hangsúlyozta. A megvalósítás helyi feltételei központi támogatások nélkül nem lettek volna elégségesek. 17 Bár a Latorca vízrendezése 1959-ig kihúzódott, a táj jellege és az itt élők életmódja alapvetően megváltozott. 18 A változás valódi tartalmához fontos hangsúlyozni, hogy a Bodrogköz településhálózata a középkor során kialakult, tehát valóban helyzeti változásokra kell gondolnunk az egyes falvak életmódját, gazdálkodását illetően. 19 Mindez nem jelenti azt, hogy - részben éppen az ármentesítéssel - ne maradtak volna, s ne alakultak volna újabb különbségek településeink között, s azt sem, hogy az időszakos áradások ne látogatták volna falvaink határát. Pl. Szentmária települését 1924-ben kényszerítette mai helyére a jeges ár. A terület kiterjedt részén azonban eltűntek az árvizes részek és az ármentes térségek hasznosításának nagy különbségei, s megnyílt az út a komplex paraszti gazdálkodás számára. Dóka Klára kitűnő tanulmányban összegezte a Bodrog ármentesítésének következményeit, ennek részleteitől itt eltekintek. De utalni kell arra, hogy amíg Molnár András 1799-es leírásában a falvaink döntő többsége két nyomásban művelte határát, addig a vízrendezés után terjedt a három nyomás alkalmazása, majd azt fokozatosan felváltották az őszi-tavaszi fordulók - használatukat a tagosítás segítette elő. 20 Az erdei legelők el16 Frisnyák S., 1990. 92-100.; Kósa L., 1991. 17 DókaK., 1977. 110. Vö. MajláthJ., 1906. 18 A 171 000 kh területű Bodrogközben a lecsapolás előtt 90 000 kh volt a vízjárta rész. Vö. Kiss K., 1896. 47., 50. 19 Vö. Valter I., 1974. 1-55.; Borovszky adatait összegzi: Dóka K, 1977. 106. 20 DókaK., 1977. 115.
