18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

maradt, egy-egy darabját csak időlegesen, gazdáját a nyilas osztásoknak megfelelően váltogatva engedte át egy-egy tagjának, ki-ki csupán az újraosztás abbamaradása után lett a dűlőknek hol ezen, hol azon a részén a legutolsó juttatás szerint nyert szántó- s rétdarabok tartós birtokosává. A faluhatár használatába egészben véve még messzebbmenően - bár művelési áganként különböző mértékben - avatkozott a közösség. A házak, udvarok, kertek táján hatásköre még nem terjedt többre a rendre, a tűzbiztonságra, a kerítések épségére, a ki- és bejárás s -hajtás zavartalanságára való felügyeletnél, az utakra, árkokra, hidakra, közös kutakra való gondviselésnél. A hozzájárulásával létrejött irtásföldek gazdáitól megkívánta jó gyepűvel való körülkerítésüket, de közös használatra bocsátásuk csak megművelésük elhanyagolása esetén került sorra vagy nagy szükségben, midőn másutt semmi legelni valót sem talált a jószág. A kendervagy lenföldön s a káposztás- és egyéb „kertekben" már nemcsak a közös sövény létesítése és fenntartása: az egyesek által bírt, szorosan egymás mellett fekvő földdarabok művelésének összehangolása is a közösségre tartozott. Ugyanez vonatkozott a szőlőre is (de kivált nevezetesebb szőlőhegyeken, hol extraneusok is birtokoltak egy-egy darabot, a szőlősgazdáknak a faluétól független közössége jött létre; e hegyközségek nemcsak a művelésnek - a hagyományos gazdálkodásban legintenzívebbnek számító s legtöbb szakértelmet kívánó munkának - irányítására, hanem a szőlőbirtokok átruházásának lebonyolítására, az ehhez fűződő jogviták eldöntésére s a rendbontások megbüntetésére is kiterjesztették hatáskörüket).

11 A faluközösség tagjai szántó- és rétbirtokának pedig nem csupán művelését kötötték szigorú előírásokhoz az együttesen kialakított rendszabályok: az év jelentős részében egyéni birtoklásukat és használatukat is fölfüggesztette a közösség. A faluhatár többi, egyesek kezére nem juttatott részének meg tovább is mindenestül maga a közösség volt a birtokosa, a falubeliek ottani osztatlanul közös használatával. Birtoklásnak és használatnak - a falu mindennapi életét betöltő gazdálkodásnak - ilyen kötöttségek rendjébe ágyazottsága alapjában véve azokra a faluközösségekre voltjellemző, melyekben egy-egy gazda szántó- és rétbirtoka dűlők szerint részekre tagolva feküdt szerteszét. Amint szerte Európában (open fields, champs ouverts, Felderwirtschaft mit Gemengelage), hazánkban is általánosan elterjedt formája és rendszere volt ez a faluhatár beosztásának és használatának. A térszín adta lehetőségek szerint nagyjából középtájon terültek el az utca mentén sorakozó vagy szabálytalan csoportot alkotó belsőségek, közelükben a kenderföldek és káposztás- stb. „kertek", kijjebb a dűlőkre osztott szántóföldek és rétek, tovább pedig a - helyenként „szőlőheggyel" s esetleg irtványokkal tarkított - közös földek. Más formájú, más elrendezést követő települések csak csekély számban akadtak. Legkevesebb gondot a földművelésre, teljesen külön az állattartástól, Erdély s részben az északkeleti országrész meg a Dráva-Száva-köz hegyvidékének román, ruszin illetőleg vlach transzhumáló pásztornépe fordított: mielőtt elindult juhnyájával nyári legelőre, kalyibája közelében ásóbottal feltúrt, bevetett s a vadak kártétele ellen bekerített egy darab földet, s amikor ősszel visszatért, akkor takarí11 Imre Wellmann: Communautés de viticulteurs dans la Hongrie des XVH'-XVIir' siècles. La Pensée N" 173. 1974. 54-70. és in: Ethnologie et histoire. Forces productives et problèmes de transition. Paris, 1975. 189-207. Szabó L: A középkori ... i. m. 89.