18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről
en sikerült volna megoldania, ma joggal büszkélkedhetnénk vele, hogy magyar földön a mezőgazdaság történetének első, komoly jelentőségű összefoglalása már 75 évvel ezelőtt megszületett. Sajnos azonban könyve a tárgy s az előszó keltette várakozást még a maga korában sem volt képes kielégíteni, sem anyagánál, sem módszerénél, a felülethez tapadó külsőleges szempontjainál fogva, melyek sűrítve mutatták a jogtörténeti irány jellegzetességeit. Bármilyen szorgalommal látott is a szerző az adatok összegyűjtéséhez, fáradozását az újabb korra nézve vajmi kevéssé kísérte siker, nemhiába kért fel előszavában minden „ügybarátot" a birtokában levő agrártörténeti forrásanyag utólagos közzétételére. S a mondanivaló vérszegénységén nem segíthetett a konjektúrákal való folytonos megtűzdelés, a sok „okszerű combinatio" (valójában nemegyszer csak semmitmondó általánosság vagy üres okoskodás) sem, mellyel a szerző a hézagokat kitölteni igyekezett. Még kevésbé a politikai történet fordulópontjaihoz igazodó merev jogászi rendszerezés, az adatok pozitivista skatulyázgatása, melynek kategóriái szerint elaprózva, az egésznek képe elsikkadt, a fejlődés vonala törmclékdarabokra hullt. Gazdasági érzék és felkészültség hiányában Wenzel még otthonos területén: a középkorban is úgy követi nyomon a gazdasági élet lüktető áramlását, mintha elvont jogi tételt fejtegetne: a jogi jellegű forrás betűjén túl nem tud az eleven történeti valóságig hatolni. így első agrártörténeti összefoglalásunkból épp az világlott ki: ép, kerek, lényegig ható szintézis megírásához mennyire nem voltak adva még a szükséges előfeltételek. 23 így történhetett, hogy egy évtized sem telt belé, s máris ilyen lesújtó megállapítás hangozhatott el a nyilvánosság előtt: „Ezeréves múltunk anyagi életének egyetlenegy mozzanata, egyetlenegy komolyabb problémája megoldva nincs." Sőt hasonló kritika foglaltatott abban a már előzőleg kinyilvánított óhajban is, hogy „a magyar mezőgazdaság története megírassék hivatott toll (!) által behatóan és oly szempontból, mely méltó nemzetünk ezeréves fejlődéséhez". 20 Történész részről Acsády már a Wenzel könyvének megjelenését követő évben bírálta annak főképp jogi beállítottságát; de különösen az agrártudománynak múlt iránt érdeklődő képviselői nem tudtak megbarátkozni Wenzel lélektelen rendszerezésével. Még ugyancsak 1888-ban Ruisz Gyula is felrója, hogy történettudományunk inkább a pusztító hadjáratok emlékét s a politika fordulatait örökítette meg, az okozatokkal törődött az okok helyett, s így az agrárhistória terén kevés használhatót alkotott. Amikor tehát szót emel „A magyar mezőgazdaság történetének érdekében", a gazda szempontjait emeli ki, s várakozással tekint Rodiczky Jenő munkája elé, kit az Országos Magyar Gazdasági Egyesület már a hetvenes évek derekán felkért egy ilyen történeti összefoglalás megírására. Addig is adatgyűjtésre hív fel, főképp a gazdát cserélő uradalmakban pusztulásnak induló mezőgazdaság-történeti dokumentumok megmentésére. Elsősorban a gazdákhoz fordul, őket kéri eredeti iratok vagy másolatok beküldésére, mivel Wenzel példájából úgy látja, hogy az agrárszakember tudja igazán megítélni: melyik adat érdekes, jellemző, melyik felhasználható, így jön létre Ruisz buzgó ösztönzése s gyűjtése nyomán külön „Magyar gazdaságtörténeti adattár" a „Gyakorlati Mezőgazda" hasábjain. 27 Wenzel Gusztáv: Magyarország mezőgazdaságának története. Bp. 1887. Az idézetek: III-V. 1. 2l 'Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle (a továbbiakban: MGSz) 1895, 157. 1. (Acsády kritikai állásfoglalását 1. alább is) és 1894, 2. 1. - Vö. Wenzel egykorú kritikájára no. 1894, 116. 1. 3. j. 27 GyakorIati Mezőgazda 1888, 266-8. 1.
