18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Néprajz és gazdaságtörténet

túra sok selejtes eleme. A civilizáció nagy inváziójában ősfoglalkozásaink maradtak leginkább bolygatatlan, azok, amelyek keretében népünk ma is csaknem háborítatlanul éli ősei életét. Egy-egy magános sziget mindegyik, melyet csak részben tudott elérni s elborítani a felsőbb kultúra iszapja; az elsüllyedt múlt megannyi megmaradt darabját szemlélhetjük bennük. S itt, ez agrártörténetbe kívánkozó maradványok láttán világosodik meg igazán: mit köszönhet a néprajznak a történelem. Persze az agrártörténelem is hasznos szolgálatot tesz a néptudománynak, midőn elébe tárja ez ősfoglalkozások történeti adatait, s - mint általában a történelem - kezére jár az etnográfusnak abban is, hogy a nép fölött álló kultúrfok megrajzolásával biztos alapot ad a „szálladék" különválasztására. Mégsem vitás, hogy ez az a pont, ahol a néprajz jóval többet adhat, mint amennyit kap a históriától. Félig a történész munkáját végzi, midőn az ősi foglalkozás rétegeihez fordul, melyeknek legkevésbé volt módjuk újjal pótolni őseik hagyományát. Mikor első útja hozzájuk, az ősi örökség leghívebb őrzőihez vezet, nemcsak a maga bő termésén munkál: agrártörténetünket is gazdagítja. Nem véletlen, hogy a magyar néprajz ősfoglalkozásainknak szentelte első nagy monográfiáit; nem véletlen az sem, hogy e tanulmányok agrártörténet-írásunk történetében is mérföldeket jeleznek. Kerek hatvan év távolából etnográfus és gazdaságtörténész egyforma megbecsüléssel tekint Herman Ottó első nagy néprajzi munkájára; a századforduló ködlik fel mindkettejük előtt, tudományuk lázas, lelkes ifjúkora, midőn néprajz és agrártörténelem kéz a kézben, egymást támogatva indult előre felfelé ívelő életútján. *** Befejezésül arra is vessünk egy pillantást: milyen konkrét támogatásra számíthat néptudományunk a gazdaságtörténelem részéről és viszont. Mintha Herman és Tagányi ideje óta e két tudomány kissé eltávolodott volna egymástól; ideje, hog)' ismét egymáshoz igazítsák szándékaikat s eszközeiket. Mit vár a néprajz a gazdaságtörténelemtől? Rövid a felelet: gazdasági, közelebbről agrármúltunk minél teljesebb feltárását, lehető teljes képét a nép mindennapi életének, kivált abból az időből, mikor a városi kultúra hordaléka még nem özönlötte el a falu hagyományos életformáit. Elmúltak már az idők, amikor, felemás megoldással, Herman még úgy vélhette: maga is vállalkozhat a történész feladatára. Igaz, azóta Györffy István is mély történeti fundamentumot vetett nagyszabású néprajzi tanulmányainak: kinek megadatott, hogy közelről ismerje őt, ámulva láthatta gondos jegyzeteit, melyek régi gazdasági munkákból - agrártörténeti forrásokból - kerekedtek vaskos kötetekké. De Györffy kivételes tudós volt, akit magáénak vall - s nem ok nélkül - a történettudomány is. Példája nem lehet kötelező; a néprajz kutatójától senki sem kívánhatja, hogy önálló, alapos történeti tanulmányokba mélyedjen. Neki a historikustól készen kell kapnia anyagát, hogy a népi hagyaték útját bizton követhesse visszafelé. Mit vár a néprajztól a gazdaságtörténelem? A válaszhoz tudni kell, hogy történetünk forrásai ott csurrannak legbővebben, hol az egyéni magas kultúra múltja forog szóban. Az írásbeliség mindig a felsőbb, a művelt társadalom körében volt otthonos, s csak nagy sokára talált utat a nép egyszerű tömegei közé. írott emlékeink a letűnt gazdasági élet egészéről sem mondanak sokat, s annál gyérebben s