18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Rendi állás és hivatali rang a XVIII. század eleji kormányhatóságokban
RENDI ÁLLÁS ÉS HIVATALI RANG A XVIII. SZÁZAD-ELEJI KORMÁNYHATÓSÁGOKBAN A magyar kormányszékeknek a XVII-XVIII. század fordulójáról ránk maradt aktáit lapozgatva lépten-nyomon összeütközésekre bukkanunk egyesek közt és hatóságok között, elsimítandó ellentétekre a „praecedentia", másként „competentia" kérdésében. Nem a mai értelemben vett „precedenséről van ilyenkor szó, nem is a körül forog a vita, hogy az egyik, vagy a másik hatóság elé tartozik-e az vagy emez: a „competere" szó ebben az esetben az elsőbbségért vívott küzdelemre utal s nem illetékességi huzavonára. Vidéki nemes urak, nagy nevő főrangúak és egyházi méltóságok, egyszerű segédhivatali tisztviselők és előkelő tanácsosok, kormányszervek és felsőbíróságok mind azon vetélkednek egymással, hogy hivatalban, azon kívül is, általában a közügyek együttes intézésében kit illet az elsőség, melyik előbbvaló a másiknál. Az ellenfelek között persze a legritkább esetbenjön létre békés megegyezés; megesik, hogy a rendi fórumok sem tudnak, vagy nem is akarnak igazságot tenni egy-egy kényesebb kérdésben. Sokszor nincs is erre érkezésük: az a fél, amelyikre egyszer már rámosolygott az udvar kegye, többnyire nem rest illő alázattal eleve legfelsőbb döntéshez folyamodni, kivált, ha tarthat tőle, hogy a rövidebbet húzza különben. így kerül a vitás ügyek egész sora, hivatali úton vagy magánbeadvány révén, a kancellária elé, s innen nem egyszer fel egészen a királyig. A XVII. század végén még csak elvétve bukkanunk ilyen összetűzések nyomára. A Rákóczi-felkelés nyugtalan évei még kevésbé adtak alkalmat rangkérdések felhánytorgatására; csak a szatmári béke után, kivált az 1720-as években szaporodik meg újból a vitás ügyek száma, ha nem is hosszú időre: a harmincas évektől kezdve ismét alig hallunk róluk. De e rövid idő alatt is képviselve van bennük az ország közszereplésre vágyó lakosainak minden rétege, rendi közületek és országos hatóságok; apró személyes torzsalkodásoktól messze ható hivatali ellentétekig változó eredménnyel, de egyforma hévvel és makacssággal dúl a harc, s az egymásnak szegzett érvek és ellenérvek pergőtüzében fény vetődik a hivatali élet és a társadalmi rétegződés rejtett mélységeire. A vidéki nemes számára a megyei élet jelenti a politikai érvényesülés legfőbb lehetőségét, itt, vármegyéje közgyűlésén és egyéb „congressusain" igyekszik magának megillető helyet biztosítani, ha másképpen nem, hát királyi szó segítségével, így panaszolja el királyának 1724-ben Héricz Márton, a tiszáninneni kerületi tábla ülnöke, hogy Pécsi György Sáros megyei táblabíró immár öt éve vitatja tőle az elsőbbséget. 1 Pedig ő, Héricz öregebb szolgája Sáros megyének: már 1714-ben főadószedő lett, a következő tisztújításon táblai assessor, s legújabban ezenfelül or'„...coepit... praecedentiam sibitmet (!) vendicare, et respectu sessionis mecum competere." Conc. exp. (= Orsz. Levéltár, Kancelláriai lt. Conceptus expeditionum) 1724. jún. 48.