18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Az ónodi országgyűlés történetéhez
téke csupán negyedrészét tette névértékének; a kettőt nem lehetett egyensúlyba hozni, mert akkor igen nagyok lettek volna a pénzdarabok s nehézkes a forgalmuk, de meg a rézbányák hozadékából sem telt volna erre. 72 Hozzájárult még az is, hogy a rézpénzt igen nagy tömegben verték, az eredetileg, közmegegyezéssel megállapított kétmillió forintnyi névérték többszörösében, azonfelül hamisították is, ugyancsak roppant mennyiségben. Nem csoda, ha már alig egy év múlva mutatkozni kezdtek az egyre fokozódó infláció kísérőjelenségei: az árak rohamosan, 34-10-szeresre emelkedtek, az ezüstpénz eltűnt a forgalomból s szigorú rendelkezést kellett hozni azok ellen, akik a kongót nem akarják elfogadni. A miskolci tanácsülésben (1706 elején) már határozatba megy a rézpénz devalvációja s utána szigorú rendelet jelenik meg a kényszerárfolyamról s az árak limitációjáról; alig egy év múlva, a szenátus rozsnyói tanácskozásai során Bercsényi az értékét vesztett rézpénz kikapcsolásával teljesen terménygazdasági alapon képzeli el a szabadságharc finanszírozását: a megyék az adót terményben és állatban szolgáltatnák be, s ezt cserélnék be aztán morva-sziléziai iparcikkekre. 73 Sem ez a terv, sem a már határozatba ment devalváció nem valósult meg; az ónodi országgyűlésre várt a feladat, hogy a rézpénz tengerré dagadt áradatát valamiképp levezesse. Nemcsak anyagi kérdés volt ez már, hanem pszichológiai tényező is: a hangulat rosszabbra fordulásában, a lelkesedés fogytában kétségtelenül nagy része volt a pénzügyek sanyarú állapotának. Nincs is téma Ónodon - ideértve az abrenuntiatiót is -, ami nagyobb érdeklődést válthatna ki; a legtöbb hozzászólás, a legmesszebbmenő s legszenvedélyesebb vita a „vörös pénz" körül hangzik el. „Számtalan sok discursusok s disputatiók és kiáltások voltának" 74 már a harmadik ülésben, ahol az adózással és a katonaság fizetésével kapcsolatban először került szóba a rézpénz ügye. A sokféle „pro et contra való discursusok", „deducálások és projectálások" azután sem szűntek meg, további hét ülésen váltva ki heves vitát. A rendek legtöbbje hallani sem akar a rézpénz további forgalmáról, teljesen el akarja azt törölni, de Rákóczi értésükre adja, hogy a libertásra szükség van: a néptől nem lehet elragadni azt a kevés készpénzt is, ami úgyis csak átfut a kezén, s egyéb, fehér pénzt különben is alig találni már az országban. Továbbra is fenn kell tehát tartani a rézpénzt s visszaszerezni becsületét minden áron; ha ez egyszer sikerül, megoldódik a szörnyű drágaság problémája, s nem kell többé a népnek - mint azt a rendek annyit s oly keserűen panaszolták - sótlan kenyéren élni s vasatlan ekével szántani. A rendek végre, miután Okolicsányival és Rakovszkyval együtt az egész ellenzék elnémult, nagy nehezen belátták, hogy a háborút vörös pénz nélkül folytatni nem lehet; de még el kellett dönteni azt, hogy miképp történjék a kongó be'' Huszár Lajos megállapítása, ld. A kuniékor érmészete, Rákóczi-emlékkőnyv I. 395. Általánosítani ezt az arányt semmi esetre sem szabad, az egypoltúrásnál feltétlenül lényegesen kisebb volt az értékkülönbség, különben Ónodon ezt is devalválták volna; erre mutat különben a rozsnyói tanácsülésnek az a javaslata is, hogy a libertásokat poltúrákra kell beváltani. (Századok 1896, 10.) ''Rákóczi emlékirantai, 79—80. Rákóczi emlékiratai, 174.; Márki, II. 244-250. - Egy Máramaros megyéhez intézeti rendelet szintén tipikus inflációs jelenségekről (áruelrejlés, a limitáció kijátszása, ipari, kereskedelmi foglalkozás elhagyása, kényszerű rekvirálás) tanúskodik. (Orsz. Levéltár, Múz. Törzsanyag 1707.) 14 Bártfai napló, 141. "Rákóczi emlékiratai, 175-176; Itinerarium, 31. §.; Századok 1895, 845. 847.