18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
MÓDSZERTAN - Mezőgazdaságtörténetünk új útjai
bágyainak már nemcsak terményfölöslegét igyekszik megszerezni magának, nemcsak földjükre teszi rá gyakran a kezét, hanem - s ez a legfontosabb - munkaerejükre is erősen fokozott mértékben tart igényt, s itt már nem elégszik meg azzal, ami a parasztgazdaságok ellátása után maradna fenn számára. Piaci haszonra törő lendületében sokszor nem áll meg a feleslegek kisajátításánál, hanem a kamatokon túlmenőleg már-már a tőkét is fogyasztja, s néha teljesen felborítja a jobbágy anyagi s főként munkaerő-háztartásának egyensúlyát. Az újkori agrárfejlődésnek az allódiumok felduzzadásán túl s vele párhuzamosan a robotmunka nagymértékű megszaporodása adja másik legszembetűnőbb jellemvonását. Minden tömegtermelésnek lényegéhez tartozik az olcsó munkaerő, főként ez teszi versenyképessé a tradicionális keretek között termelő kisüzemekkel szemben, ez ad módot távoli piacok elérésére is. A majorsági gazdálkodás igazi átütő erejét éppen az adja meg, hogy a jobbágyok ingyen munkaerejét használhatja fel feleslegek előállítására, s így rendkívül csekély termelési költség árán ér el viszonylag nagy bevételeket. Mindez azonban még nem jelenti a gazdasági alapelv (ökonomisches Prinzip) messzemenő érvényesülését, még nem egyértelmű azzal, hogy az újkor uradalmain minimális eszközökkel sikerült maximális eredményeket elérni. Igaz, a befektetés igen szerény, alig számottevő, méghozzá nemcsak relatíve, de abszolút összegében is (ami máris kizárja a gazdálkodás minden intenzívebb formáját); de az eredmény már csak a korábbi állapothoz s a befektetéshez viszonyítva nagy, önmagában véve azonban nem valami jelentékeny. Kétségtelenül haladást jelent a múlthoz képest, amennyiben addig rejtett energiákat s műveletlen területeket kapcsol be a gazdasági vérkeringésbe, mindez azonban csak mennyiségi fokozás, s nem jelenti egyúttal a termelés minőségi szintjének emelkedését is. A földesúr saját üzeme elsősorban terményfeleslegek elérésére törekedett az adott viszonyok között s nem mai értelemben vett tó'Mtermelésre (tehát a termésátlagok növelésére); ennek megfelelően a nagybirtokos intenzívebb bekapcsolódása a mezőgazdálkodásba csupán a majorsági üzem kifejlődésével járt együtt, de távolról sem hozta magával a gazdaságtechnika hasonló fellendülését. Amikor Nádasdy Tamás inti officialisât, hogy a földet jól megmunkálni s jó magot vetni kétszer annyit ér, mint a rossz megművelés, amikor különféle instrukciók sorra előírják a gazdálkodás okszerűbb módját, 27 mindez inkább csak ideális követelmény, a földesúr javító szándékait tükrözi, s megmarad a hagyományos gazdálkodás keretei között mozgó racionálisabb törekvésnek; Grassalkovich intézkedése pedig, amikor gabonáját súlyra is leméreti 28 (ma azt mondanók: hogy megtudja hektolitersúlyát), még a XVIII. század második felében is egészen kivételes jelenség. A „Gutswirtschaft" lényegéhez nem tartozott hozzá a jobb gazdálkodás, csupán a feleslegtermelés, s ez utóbbit elsősorban expanzió és nem haladottabb földművelés segítségével igyekezett elérni, könnyebben túltette magát a tradicionális birtokmegoszláson, mint a mezőgazdálkodás hagyományos korlátain. Amíg volt mód az allódium térbeli kiterjesztésére, ha másként nem, hát erőszakos úton (márpedig, legalább a XVIII. század elejéig, volt rá mód), addig a földesúr még jó piaci lehetőségek idején is csak másodsorban gondolt a termelés racionalizálására, annál kevésbé mélyítette el te2< Komoróczy, 72-73. 1.; Jármay-Bakács, 110. 1. stb. 2 * Wellmann, 104. l.jegyz.
