18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Az ónodi országgyűlés történetéhez
cuk jogosultságát, ez egyúttal, elvi síkon, a nép fogalmába bele nem tartozó jobbágyság kizárását jelenti a küzdelem tényezőinek sorából. 20 A világ közvéleménye elé tárt nyilatkozatokban így veszi fel Rákóczi szabadságküzdelme egy tisztán rendi megmozdulás jellemző profilját. Aligha jelenhettek volna meg a rendek a felkelés tulajdonképpeni hordozóiként, ha a rendiség puszta köntös s mögötte nem valóságos hatalmi terjeszkedés húzódik meg. Nem lehetett kétséges, hogy a rendek nem hagyják kihasználatlanul az egyszerű nép győzelmes nekilendüléséből adódó új lehetőségeket s az alapelveken túl a belső szerkezetben, Rákóczi Magyarországának felépítéséből is részt kérnek maguknak. Maga Rákóczi volt kénytelen egyengetni a rendi térhódítás útját, bármennyire az egyszerű nép bizalmán és lelkesedésén építette is fel küzdelmét, s bármennyire is függetleníteni tudta magáj: a rendek politikai-társadalmi felfogásától. Világosan látta, hogy a jobbágy 1514 óta viseli sűlyos igáját, s nem holmi ősi funkció-elkülönülés rótta a nyakába azt; 21 dé ha szíve mélyén el is ítélte a parasztság szinte korlátlan elnyomását, a rendiség évszázados hagyományon nyugvó apparátusát mégsem nélkülözhette országának berendezése, megszervezése során. A szabadságharc erőforrásai még egészen az ónodi országgyűlésig szinte mindenestül a széles néprétegek őstalajából buzognak fel, de már az első sikerek után kezd - a rendek hűségesküjén, csatlakozásán s a megyék bekapcsolódásán keresztül - rendi elemekkel átitatódni a mozgalom. Amíg bizakodni lehetett benne, hogy a hirtelen lendület meghozza a döntést, addig Rákóczi küldetésszerűen felvállalt vezérsége s magaszervezte serege megfelelhetett a célnak, sem az alapelvek határozott leszögezésére, sem a felkelők országának erőteljes megszervezésére nem volt feltétlen szükség. De aztán évek teltek el, Höchstädt után végkép elhalványult a közeli célhoz jutás reménysége; az ideiglenesnek szánt mozgalmat lassanként állandóbbá, tartósabbá kellett formálni, a lávaszerűen előtörő, szinte alaktalan, nascens energiatömeget konzerválni, szabályozottabb keretekbe ágyazni. S ez nem mehetett másként, mint a rendi elem bevonásával: az uralkodó felfogás szerint a nemzetet egyedül a rendek képviselték, csak ők tarthattak számot a közügyek intézésére. így hívja össze Rákóczi a felkelés harmadik esztendejében, 1705 őszén a Széchényi országgyéílést. Az országos főméltóságok távol vannak, a megbékélésre is megvan a lehetőség, így az országgyűlés egyelőre csak ideiglenesen, átmenetileg rakja le a Habsburg-háztól független, rendi Magyarország legelső alapjait. De a rendek összejövetelének mégis csak ez volt a fő célja; mint az első arti cuius mondja, avégre gyülekeztek össze, hogy „ezen ügy (szabadságharc) dolgában közönséges akarattal tovább is annál jobb rend tétessék", s hogy „oly fejet válasszunk magunknak, az ki velünk együtt hittel confoederálván, ezen Hazánk ügyét, valamíg... kívánt céllyát el nem érjük, nemcsak az Hadi dolgokban, hanem az Törvényes, Egy20 Rákóczinak és híveinek történeti tudata és államfilozófiája lényegében még ismeretlen előttünk. Amíg nem látjuk tisztán a fejedelemnek a magyar nemzet muntjáról, a korábbi szabadságküzdelmekről, s általában az állami berendezkedésről, uralkodó és alattvalók viszonyáról vallott nézeteit, addig a felkelés eszmei hátterét, indítékait, közjogi céljait sem ismerhetjük meg teljes világossággal. Polner, idézett cikkében, inkább csak azt vizsgálja, hogy a felkelők a fennálló jog szempontjából elfogadható eszközöket vettek-e igénybe s vajon helyeselhető cél érdekében. Hogy mik voltak azok az isteni és emberi törvények, melyekre a szabadságharc vezetői a világ közvéleménye előtt hivatkoztak, arra, más alkalommal, még rátérünk. 21 Rákóczi emlékiratai, 69-70.
