18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Az ónodi országgyűlés történetéhez
mert ezek nélkül a felkelés szép sikerrel haladó hajója zátonyra jut. 7 De legjobban a fejedelmi eló'terjesztések szavai fejezik ki az ónodi országgyűlés lényegét, igazi tartalmát: „... örömünkre lehet... ügyünk hajóját oly parthoz jutottatnak látni, amelyről... sokszor óhajtott, ... megrezzent és rettegő szívvel várt szabadságunk helyrehozataláról és nemzetséges közügyünk folytatásáról gondodkodhatunk"; „fordítsuk mindnyájan elménket a szükséges hadakozásra", s mivel ezt „azon utak és módok követése által, melyekkel eddig, folytatnunk nem lehet, válasszunk oly utat, mely által boldogulásunkat leginkább remélhetjük" 8 . A part, melyhez a felkelés hajója „sok szélvész háborúk után" eljutott, nem más, mint az a szilárd meggyőződés, hogy a nagyszombati béketárgyalások félbeszakadása után „törvényeinkkel s szabadságunkkal megegyező békére nem lehet számítanunk" többé. 9 Lehet vitatkozni azon, vajon elfogadhatatlan feltételhez kötötte-e a megbékülést Rákóczi tábora, amikor a külföldi hatalmak garanciájához és az erdélyi fejedelemséghez megingathatatlanul ragaszkodott. 10 Egy azonban bizonyos: Rákóczi és társai teljes szívükből, őszintén és becsületesen óhajtották a békét; eléggé elfogulatlan tanú: Stepney lord, az angol békeközvetítő mondotta I. Józsefnek: „Gróf Bercsényi Miklósnak is igen nagy búsulását tapasztaltuk, hogy a dolognak félben kölletett szakadni; ... eléggé vehettük észben, hogy igaz szívbül kí7 „Ne... humero Principali pro vindicalione heroice levala sine disposiüone el ordine pessumdarentur." Itinerarium Inclyti Comitatus Posoniensis Anno 1707, bevezetés. Ez a 90 folio oldalra terjedő füzet, mely a Zichy-család bodakojtori könyvtárából nemrég került az Országos Levéltár tulajdonába (ld. 1139/1937. O. L. sz.), elsőrangú, eddig lényegében ismeretlen forrása az ónodi országgyűlésnek. Első részében a pozsonymegyei követek útját (Nagyszombattól Ónodig), a másodikban az országgyűlés eseményeit, a harmadikban a követek hazatérését beszéli el naplószerűen, §-okra osztva. Egészében fogalmazvány-jellegű, legalább erre mutat a számos törlés, javítás, betoldás, ami helyenkint lényeges dolgokra is kiterjed, másutt csak a stílus körébe vág. A szövegbtíl egy helyen kiderül, hog)' írója — legalább részben Munkácsy István pozsonymegyei táblabíró - esténként, lefekvés előtt vetette papírra a nap eseményeit; lehetséges, hogy az „Itinerarium" (a következőkben így idézzük) mai formájában csak később jött létre a helyszínen készült jegyzetek egybeszerkesztéséből, talán a pozsonyi követeknek az országgyűlési követő kényszerű nyitramegyei tartózkodása folyamán. Mindenképen nagyértékű forrás; mondanivalójából sok esik ugyan külsőségek leírására, az elhangzott beszédek tartamát ritkán közli részletesen, nem is járul sok lényeges dologgal eddigi ismereteinkhez, jelentőségben mégis a bártfai napló mellé állítja minden más forrásét túlszárnyaló terjedelme és a szövegéből kiolvasható tipikusan rendi állásfoglalás. Míg a bárlfai napló elsősorban a városok helyzetével és felfogásával ismertet meg bennünket, a pozsonymegyei Itinerarium a köznemesség vélekedésének és gondolkodásmódjának lükre, még hozzá az Auszlriával szomszédos, mégis öntudatosan kuruc érzelmű pozsonyi nemességé. (Talán e rendi és lokális különbségekkel függ össze, hogy míg a bártfai napló magyarul íródott, a pozsonymegyei Itinerarium nyelve nehézkes, barokk fordulatokkal és klasszikus idézetekkel túlzsúfolt, helyenkint hősies-epikus hömpölygésű latin.) Pozsonyi naplónak különben Márki (i. m. II. 30.) az Áldásy közölte (Történelmi Tár 1895, 524-530.) rövid, szintén latin nyelvéi névtelen naplót nevezi, de nem tudni, milyen alapon; a szövegből csak az derül ki („ex parte undecim comitaluum nostrorum", i. h. 529.), hogy a napló valamelyik nyugati megye követeitől ered. A most ismertetett Pozsony megyei itinerariumot csupán Áldásy említi s használta fel néhány helyen (Századok 1895, 739, 742, 849, 929-931.), Thaly jegyzetei alapján, de csak kis mértékben, nem úgy, ahogy az jelentősége szerint megilletné. Az eredetit Thaly sem ismerte, csak annak XIX. századi másolatát a SzögyényMarich-család könyvtárából (Áldásy, i. h. 739. j.); ennek a másolatnak sem az említett család levéltárában (Orsz. Levéltár, Műz.), sem a Thaly-gyűjteményben (Orsz. Széchényi Könyvtár kéziratiára) nem sikerült nyomára akadnunk. "Közli Szalay László: Magyarország története, VI. (Pest 1862) 412, 415. "Rákóczi emlékiratai, i. kiadás, 199. "Vö. Hóman Bálint és Szekfű Gyula: Magyar történet, IV. 289.; Polner Ödön: Rákóczi közjogi szempontjai. Rákóczi-emlékkönyv, szerk. Lukinich I., I. (Budapest 1935) 376.
