18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Az ónodi országgyűlés történetéhez

AZ ÓNODI ORSZÁGGYŰLÉS TÖRTÉNETÉHEZ Az ónodi országgyűlés, időben is a kellős közepén Rákóczi szabadságharcának, a köztudatban úgy szerepel, mint a nyolcesztendei küzdelem legkiemelkedőbb eseménye. Azzá teszi már maga a függetlenségi nyilatkozat, I. József és a Habsburgok uralmának „abrenuntiatio"-ja; benne találta meg a közfelfogás a kuruc dicsőség legméltóbb kifejezését, miután a vesztett csaták sorozatában hiába kereste azt. A trónfosztó határozat szimbólummá magasodott, a magyar nép szabadságszeretetének legigazibb megnyilatkozásává; egyedülálló, merész közjogi radikalizmusa magával ragadta a szemlélőt, Ónodhoz láncolta a Rákóczi-kor felé forduló tekintetet, a Habsburg-ház letétele igazi lényegévé s egyedüli megtestesítőjévé vált az egész országgyűlésnek. A véges emberi értelemnek örök sajátossága, hogy egyegy eseménycsoportból kiemeli azt a jelenséget, amit legfontosabbnak lát, s a többit hozzáfűzi, köréje csoportosítja. A felfogásnak, érzékelésnek ez a módja kettős veszedelmet rejt magában. Igen könnyen megeshet, hogy nem a valóságban legfontosabb, hanem a látszatra legfeltűnőbb, felületes megtekintésre legkirívóbb, legcsillogóbb eseménynek jut a fősúly, a döntő, lényeget adó szerep; még gyakoribb, hogy ez a legfontosabbnak vélt esemény a többi rovására túlságosan elődomborodik, mohón magára gyűjt minden fénysugarat s mögötte minden más elmerül a háttér félhomályában. Áll ez nagyjából az ónodi gyűlésre is: mint annyiszor, ennek megítélésében is a közjogi probléma nyomult előtérbe, messze maga mögött hagyva minden egyebet, amit ez az országgyűlés tárgyalt és alkotott. Bercsényi s a rendek „Eb ura a fakó" kiáltása túlharsogott mindent, Ónod a köztudatban jelkép lett, a kuruc függetlenségi törekvések kiteljesedése, csúcspontja s igazi értelme az egész szabadságküzdelemnek.

1 Nem kétséges, hogy a közfelfogás ilyen alakulásához sokban hozzájárult a céhbeli történettudomány állásfoglalása is. Thalynak és követőinek lelkes, de a széles körű anyaggyűjtés ellenére is kissé egyoldalú Rákóczi-kultusza alkalmas volt arra, hogy a hangosabb és csillogóbb visszhangot keltő momentumokat előnyben részesítse a mélyebben ható tényezők rovására. Gyakran „nem a való, de annak égi mása" volt az, amit Thalyék munkássága visszatükrözött. A fejedelem kései íródeákjának gyöngéd tolla nyomán elsimultak a kuruc táborban mutatkozó egyenetlenségek és ellentétek, a kirívó hibák egy-egy gyönge vagy bűnös ember számlájára kerültek; a függetlenségi nyilatkozat dicsfényétől káprázó szem előtt elmosódtak a 'jellemzően tükröződik pl. a közfelfogás az ónodi emlékoszlop feliratában: „...a saját királyaitól halálra sanyargatott nemzet az ónodi gyűlésen mondotta ki elszakadását méltatlan uraitól, hogy hitének, tűzhelyének, szabadságának és becsületének védelmében semmi se gátolja." Idézi Márki Sándor: II. Rákóczi Ferenc, II. (M. tört. életrajzok XXV. Budapest 1909.) 42.